Utánpótlássport
2018.10.09. 09:45

Ifjúsági olimpia: két nap után Magyarország második az éremtáblán!

Kilenc sportág huszonhárom számában avattak bajnokot a Buenos Airesben zajló ifjúsági olimpia második, hétfői versenynapján. A magyar fiatalok – az úszó Berecz Blanka és Milák Kristóf, valamint a cselgáncsozó Özbas Szofi révén újabb három aranyérmet nyertek, így fiataljaink összesen már öt elsőségnél tartanak. Az éremtáblázatot az oroszok vezetik, Magyarország – az eddigi parádés szereplés nyomán – a második!
Utánpótlássport
2018.10.09. 08:47

Ifi olimpia: Berecz Blanka okos versenyzését dicséri edzője

Két aranyéremmel folytatta szereplését hétfőn a korosztályos úszóválogatott a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián. Milák Kristóf újabb parádés hajrával utasította maga mögé a mezőnyt 200 m gyorson, míg Berecz Blanka több, mint egy testhossznyi előnnyel győzött 200 m pillangón.
Utánpótlássport
2018.10.09. 05:14

Ifi olimpia: a dzsúdós Özbas Szofit csak az érdekelte, győznie kell

A magyar csapat harmadik ifjúsági olimpiai aranyérmét a 63 kilogrammos cselgáncszozó, Özbas Szofi szerezte meg a Buenos Aires-i játékokon. A Ceglédi VSE sportolója az utanpotlassport.hu-nak nyilatkozott elsőként, miután eljátszották neki a magyar Himnuszt.
Utánpótlássport
2018.10.08. 20:51

3x3-as kosárlabda: bronzérmesek a magyar fiúk az első U23-as vb-n

Bronzérmet szerzett a magyar férfiválogatott a FIBA által első ízben kiírt U23-as 3x3-as világbajnokságán, amelynek a kínai Hszian városa adott otthont. A Keller Iván, Márton Ádám, Demeter Attila, Kántor Olivér kvartett mellett a nők is megmérették magukat: Böröndy Vivien, Jáhni Zsófia, Benke Sára, Papp Klaudia négyese a hetedik helyen zárt.
Utánpótlássport
2018.10.08. 18:40

Ökölvívás: húsz magyar résztvevő a junior Eb-n

A 15-16 éves ökölvívók Európa-bajnokságát rendezik meg keddtől nyolc napon át az oroszországi Anapában, s a tinik kontinentális seregszemléjén húszfős magyar csapat is szerencsét próbál.
Utánpótlássport
2018.10.08. 16:34

Birkózás: csepeli sikerek a szabadfogású kadét ob-n

Kétszázhárom kadétkorú szabadfogású birkózó lépett szőnyegre a Soroksári Sportcsarnokban megrendezett fiú és leány országos bajnokságon.
Utánpótlássport
2018.10.08. 09:38

Ifi olimpia: Felnőtt olimpikonhoz méltóan vívott – Rabb edzője

Ifjúsági olimpiai bajnok lett Rabb Krisztián. Az egész nap nagyszerűen versenyző kardvívó felnőtteket megszégyenítő magabiztossággal jutott döntőbe Buenos Airesben, ahol 15:13-ra legyőzte dél-koreai ellenfelét is. A párbajtőröző Zsoldosi Karolina a nyolcaddöntőben búcsúzott.
Utánpótlássport
2018.10.08. 08:49

Ifi olimpia: Ismét bebizonyította, hogy klasszis versenyző – edzője az aranyérmes Milákról

„Ismét bebizonyította, hogy klasszis versenyző, remek érzékkel építette fel a futamot. Igazából ezt tanítani nem lehet, erre születni kell” – mondta Milák Kristóf edzője, Selmeci Attila miután tanítványa egyéni csúccsal, 3:48.08-as idővel győzött 400 m gyorson az ifjúsági olimpia első versenynapján, s ezzel a magyar küldöttség első aranyérmét szállította Buenos Airesben.
Utánpótlássport
2018.10.08. 08:46

Ifjúsági olimpia: íme, az első versenynap összes érmese!

Tizenhat számban már bajnokot avattak a Buenos Airesben zajló ifjúsági olimpia első, vasárnapi versenynapján. A magyar fiatalok – az úszó Milák Kristóf és a kardvívó Rabb Krisztián révén – két aranyérmet nyertek. A legtöbb győzelmet – négyet – az orosz fiatalok aratták.
Utánpótlássport
2018.10.07. 20:09

Vívás: Battai Sugár Katinka kardozott a legjobban a kadét Ek-versenyen

A hazai ranglistát vezető Battai Sugár Katinka volt a legjobb a 199 indulót felvonultató gödöllői kadét Európa-kupa-állomáson a leány kardozók között. A legjobb harminckettőbe összesen három magyar jutott be. A párbajtőr csapat Magyar-kupán a Vasas örülhetett.
Utánpótlássport
2018.10.07. 19:47

Ifjúsági olimpia: a puskás Pekler Zalán lemaradt a döntőről

A Buenos Aires-i ifjúsági olimpián egyedüli magyar sportlövőként vesz részt a 18 éves Pekler Zalán. A komáromi fiú már a nyitónapon lőállásba állt a légpuskások 10 méteres számában, s mindössze 0.2 körrel maradt el a finálét érő nyolcadik helytől. A kilencedik pozícióban végzett Pekler a versenyt követően nyilatkozott honlapunknak .
Utánpótlássport
2018.10.07. 07:37

Kosárlabda: nyíregyházi U20-as siker az EYBL-sorozat nyitányán

A tavalyi szereplés után az idén is megméreti magát az EYBL-ben (European Youth Basketball League) a Nyíregyháza Blue Sharks férfi U20-as kosárlabdacsapata, amely a Kolozsváron rendezett első fordulóban remek eredményeket ért el: négy győzelemmel zárta a küzdelmeket.
Utánpótlássport
2018.10.07. 06:26

Ifjúsági olimpia: színpompás megnyitó Buenos Aires főterén

Fiatalosan, az eseményhez méltóan nyitották meg szombaton, helyi idő szerint este tíz órakor a harmadik nyári ifjúsági olimpiát Buenos Airesben.
Utánpótlássport
2018.10.06. 19:42

Labdarúgás: U19-es leányválogatottunk bejutott az Eb elitkörébe

Az Európa-bajnoki elitkörbe jutott U19-es leány labdarúgó-válogatottunk, amely a moldávok kiütése után megsemmisítő, 9−0-s vereséget mért a macedónokra is Üllőn. Turtóczki Sándor együttese a szünetben még csupán egy góllal vezetett, ám a fordulást követően az öt találatig jutó Bódai Viktória vezetésével kivégezte a vendégeket. Kedden a finnek elleni találkozó dönt a csoportelsőségről.
Utánpótlássport
2018.10.06. 18:45

Vívás: Nagy Dávid újra győzött a junior Magyar-kupában

A Vasas párbajtőrözője saját elmondása szerint sokkal jobban megszenvedett a Magyar-kupa második fordulójában, mint két héttel korábban, az elsőben, ám így sem talált legyőzőre. A kadét fiúknál Kó Benedek, a kadét leányoknál Muhari Eszter nyert.
Utánpótlássport
2018.10.06. 17:15

Kézilabda: Dévényi Róbert kapta az első Dr. Dobos Imre-emlékdíjat

A tegnapi napon első alkalommal adták át a nemrégiben alapított Dr. Dobos Imre-emlékdíjat. A Dobos család és a PLER-Budapest közös elismerését elsőként Dévényi Róbert vehette át.

745

/

949