A sportág három jeles szereplője fejti ki: miért jó a kosárlabda?

A női U20-as válogatott tagjainak öröme a tavalyi, soproni Eb-ötödik hely megszerzésének pillanatában • Forrás: FIBA

A női U20-as válogatott tagjainak öröme a tavalyi, soproni Eb-ötödik hely megszerzésének pillanatában  •  Forrás: FIBA

Sztrik Martin Ki ne ismerné a magyar kosárlabdázás eddigi legnagyobb sikerét? Az ember szinte álmából felkeltve is pontosan meg tudja mondani az évszámot: 1955. Ebben az évben a férfi nemzeti csapat a hazai sport krónikájának egyik legdicsőségesebb fejezetét írva szerezte meg az aranyérmet a budapesti Európa-bajnokságon, a sorsdöntő mérkőzésen a Népstadionban 40 ezer néző előtt 82–68-ra legyőzve a szovjeteket. De nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az 1953-as kontinensviadalon a második, 1946-ban pedig harmadik helyen végzett. És ha már itt tartunk… A női válogatott 1950-ben és 1956-ban az ezüst-, 1952-ben, 1983-ban, 1985-ben, 1987-ben és 1991-ben pedig bronzérmig menetelt az Eb-n. Azóta pedig minden labdát pattogtató fiatal célja, hogy hasonló vagy még nagyobb magasságokba emelkedjen.

DOMBAI RÉKA
A Vasas Akadémia 16 éves kosárlabdázója

Dombai Réka

„A kosárlabda kicsi korom óta az életem része. Az iskolai szünetekben is szinte mindig a kezemben volt egy labda, szerettem pattogtatni és a kosárba dobálni. Talán ez a szenvedély a legfontosabb, ami ahhoz kell, hogy valaki sikeres legyen, mert ezt nem lehet tanulni. Az első mérkőzésemet ötéves koromban játszottam a Kaszások színeiben a Mini-kupában, és már ott eldöntöttem: profi játékos szeretnék lenni. Most tizenhat éves vagyok és a Vasas Akadémia felnőtt női csapatában játszom az NB I A-csoportjában. Azt hiszem, ezt elsősorban a sportág iránti szeretetnek, a kitartásomnak és az edzőimnek köszönhetem, hiszen mindenhol remek képzést kaptam, emberileg és szakmailag nagyszerű szakemberektől. Ettől függetlenül bárki elkezdheti a kosárlabdát, aki egy kicsit is szeret mozogni. A többi úgyis alakul, hiszen rengeteg gyakorlással el lehet sajátítani a kosárlabda alapjait. Persze ahhoz, hogy élsportoló legyél, egy kicsit több kell, célokat kell kitűzni, amelyek a nehéz időszakokban tovább tudnak lendíteni. Nyilván rengeteg lemondással is jár, de amikor Európa-bajnokságon érmet akasztanak a nyakadba, akkor ez eszedbe sem jut.”

RÁTGÉBER LÁSZLÓ
Kosárlabda mesteredző, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai és stratégiai igazgatója, korábban a férfi és női felnőttválogatott szövetségi kapitánya

Rátgéber László

„Én mindig azt szoktam mondani: sok mindent lehet tanítani, kivéve a magasságot, amely az egyik legfontosabb a kosárlabda esetében. Mivel ez a magas emberek sportága, a kisebbek nehezen vagy szinte alig tudnak érvényesülni. De ezt mindenki tudja. Persze ez sem minden, hiszen rengeteg összetevője van annak, hogy valakiből profi játékos váljék.
Három fő szempont választja el az élsportolót a többiektől. Az első a fegyelem és az alázat, ezek nélkül nincs élsportoló. A második az adottságok és a képességek. A harmadik pedig a fájdalomküszöb elmozdítása. Ezek alapján dőlnek el a dolgok, mert hiába van valaki megáldva jó adottságokkal, ha nincs benne fegyelem, alázat és nem tudja elmozdítani a fájdalomküszöbét. Mindezen kívül a játékos pályafutásában oroszlánszerepet játszanak a szülők és az edzők, akik között rendkívül fontos a kölcsönös bizalom. Az ő hatásukra nemcsak jó kosárlabdázó, hanem derék ember is lesz a gyerekből.”

VÁRADI BENEDEK
A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 24 éves válogatott kosárlabdázója

Váradi Benedek

„Nagyon sok sportágat kipróbáltam korábban a kosárlabda mellett: teniszeztem, vízilabdáztam, úsztam, fociztam. Aztán eljött egy fontos pillanat az életemben, amikor már nem tudtam ezeket együtt csinálni, és le kellett tennem a voksomat az egyik mellett. Akármennyire is nehéz döntésnek tűnik, egyáltalán nem volt az. Nem volt kérdés, hogy a kosárlabdát választom. És hogy miért? Mert imádok csapatban játszani, és azt gondolom: annál nagyszerűbb dolog nincs a világon, amikor a társaiddal együtt küzdhetsz a kitűzött célokért, és együtt ünnepelhetitek a sikereket. Persze ez a vízilabdában és a fociban is megvan, de valahogy a kosárlabda nagyobb szenvedélyem volt mindig is. A pályafutásom legnehezebb periódusait a két sérülésem okozta, amikor elég sok időt ki kellett hagynom. Sok munkával ugyan, de mindkétszer sikerült visszatérnem arra a szintre, ahol előtte voltam. Ez az akaraterő visz folyamatosan előre, és többek között ennek is köszönhető, hogy itt tartok. Ugyancsak fontos szerepet játszott ebben a megfelelő képzés, amelyet az évek során kaptam, és az, hogy már fiatal koromban bedobtak a felnőttek közé. Persze borzasztóan nehéz az elején a nagyok között játszani, de annál jobban semmi sem segíti a fejlődést."