
Archiv cikkek
2002.06.19. 21:15
A pálya, amely mindig változik
A hét végi Európai Nagydíjnak otthont adó Nürburgring az a pálya a Formula1-es versenyhelyszínek közül, amelyen a legtöbb változás ment végbe a hosszú évek során. A pálya az idén 75 éves, 1927-ben hegyi versenyek és tesztelések céljából hozták létre, és abban az évben 150 ezer néző előtt már Grand Prix-viadalnak is otthont adott. A Németország Eifel régiójában fekvő ring az átadásakor 28.2 kilométer hosszú volt.

Archiv cikkek
2002.06.19. 21:09
Raúl játéka még kétséges
A spanyol válogatottnál nem állt meg az élet Fernando Hierro minapi bejelentése miatt a veterán védő úgy határozott, hogy a vb után többé nem húzza magára a nemzeti mezt , hiszen egyre jobban közeleg a szombati, Dél-Korea elleni negyeddöntő. José Antonio Camacho szövetségi kapitánynak a legtöbb fejfájást a csapat első számú csillagának, Raúlnak a sérülése okozza, ugyanis könnyen elképzelhető, hogy a Real Madrid csatára nem léphet pályára a kvandzsui összecsapáson.

Archiv cikkek
2002.06.19. 21:06
Kilenc újságnak is ír
Ez az úr nagyon ismerős. Erősen kopaszodik, nevezzük jóindulattal kissé köpcösnek, szemüveges, fogalmunk sincs, ki lehet, de azt tudjuk, hogy láttuk már. A meccsről hazaindulva egymás mellett várjuk, hogy a metró felszívja a tömeget, és az első médiabusszal bemenjünk a városba. Miközben egy másik férfival beszélget, el tudjuk olvasni a nyakában lógó akkreditációs kártyán a nevét: Andrade, Eduardo Goncalves.

Archiv cikkek
2002.06.19. 20:53
A válogatott feladó perli a Nyíregyházát
Idő előtt, játékosmúltjához méltatlanul ért véget az idény Mészáros Péter számára. A 92-szeres válogatott feladó szerződését még januárban felmondta a Szabolcs Gabona-NYVRC vezetősége, és miután február 15-ig nem lelt csapatra az Extraligában, csak az edzés maradt neki osztályrészül.

Archiv cikkek
2002.06.19. 20:50
Tragédiába torkolló baleset
Burgenland, Nyugat-Szlovákia, Vas- és Győr-Moson-Sopron megye bajnokcsapatai immár több mint egy évtizede a bajnokság befejezése után egy torna keretében játszanak a tizenkét évvel ezelőtt alapított Mitropa-kupáért. Az ez évi küzdelmek rendezési joga Győr-Moson-Sopron megye bajnokcsapatát, a Gyirmóti SE-t illeti. A torna rendezésének technikai értekezletét kedd este tervezték Győrött megtartani a megyei sportigazgatóság épületében, ám a tanácskozás egy tragikus esemény miatt elmaradt. A történtekről, a baleset hivatalos megfogalmazásáról Kovács István megyei sportigazgató tájékoztatta lapunkat.

Archiv cikkek
2002.06.19. 20:49
Szlovákiából erősítenének
Noha Sopronban még tart a vakáció, a csapat keretének kialakításán javában dolgoztak a vezetők. Szerda délelőtt Klement Tibor ügyvezető igazgatónak sikerült megállapodnia három lejáró szerződésű játékossal.

Archiv cikkek
2002.06.19. 20:48
Külföldi játékosok rohama
Hétfő óta a fedélzeten van az élvonalbeli újonc Előre FC Békéscsaba labdarúgócsapatának minden tagja, s a keretet mostanában egyre több külföldi labdarúgó egészíti ki. Nem kevesebb, mint öt jugoszláv első- és másodosztályú futballistát tesztel naponta kétszer is Pásztor József vezetőedző és segítője, Sikesdi Gábor.

Archiv cikkek
2002.06.19. 20:47
Csak négy percig tartó karrier
Sokan írnak mostanában a magyar futballról (mondhatni futószalagon születnek elemző írások a gyengécske eredményeket produkáló sportágról), ám a napokban olyan unikumnak számító könyv kerül a boltokba, amely mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Bodonyi László humorista és Walter Béla újságíró olyan riportkötetet állított össze "Gól volt, gól nem volt& címmel, amelyben a nehéz helyzetben lévő magyar labdarúgásról

Archiv cikkek
2002.06.19. 20:46
A politika közbeszólhat
Ha egy futballista az utóbbi négy év 120 bajnoki mérkőzése közül száztizenötön pályára lép, akkor aligha mondható rá, hogy sérülékeny, vagy hogy klubjának vezetői nincsenek megelégedve a teljesítményével.

Archiv cikkek
2002.06.19. 20:43
Mészáros és Pásztor újra a Kaposvárt segítheti
Régi ismerőssel, mi több, családtaggal frissül fel a Kométa-Kaposvár férfi röplabdacsapatának kerete. Az elmúlt idényben kupát nyerő, a bajnokságban bronzérmet szerző együtteshez visszatér két esztendő kihagyás után Mészáros Péter.

Archiv cikkek
2002.06.19. 20:14
Gál és Csollány helye biztos
Két hete már a budapesti Tornacsarnokban edzenek válogatott férfi versenyzőink, akik elsősorban a novemberi debreceni szerenkénti világbajnokság jegyében végzik gyakorlataiakat.

Archiv cikkek
2002.06.19. 20:13
Egyenes út a döntőbe
A hivatalos program szerint ezúttal az Európa-bajnokság női selejtezőjéről kellene beszámolnom, ám a tudósítás helyett más következik. A selejtező elmaradt, minden résztvevő egyenesen a pénteki döntőbe került.

Archiv cikkek
2002.06.19. 20:11
BL-győztes a Royal Charleroi
A fehérorosz és horvát légiósokat felvonultató belga Royal Villett Charleroi sikerével zárult a férfi asztaliteniszezők Bajnokok Ligája.

Archiv cikkek
2002.06.19. 20:09
Világfesztivál-specialista
A vasárnap befejeződött 4. ifjúsági világfesztivál sem múlt el magyar sikerek nélkül: a tiszaújvárosi eseményen a mieink két első (Zwickl Dániel és az ifjúsági fiúcsapat) helyet szereztek.

Archiv cikkek
2002.06.19. 20:03
Több pénzt kér a Ferencváros
A Magyar Labdarúgó Liga évenként dönt a tévés jogdíjakból származó bevételek elosztásáról. A rendszerrel többé-kevésbé mindenki egyetértett, ám könnyen lehet, hogy hamarosan zajos vitát eredményezhet a jövőre befolyó pénz elosztása.

Archiv cikkek
2002.06.19. 20:02
Sikeres bemutatkozás
Az UEFA nyoni székhelyén hivatalosan is beadta pályázatát a magyar küldöttség a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére. A hét pályázó - köztük a mieink is - öt percben mutathatták be terveiket. A végső döntést december 13-án hozza meg az szövetség.
7364
/
7432