
Archiv cikkek
2003.01.20. 22:45
Szokolova meglepte Szluckaját
A házigazdák versenyzője, Asa Persson mellett kétségtelenül Sebestyén Júlia volt a legnépszerűbb a malmői műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságot nyitó női selejtező versenyen.

Archiv cikkek
2003.01.20. 21:53
Négy hetet kaphat két bíró
Olaszországban a hétfő a vasárnapi bajnoki mérkőzéseken elkövetett bírói hibák elemzésével telt el, és kivételesen nemcsak a szurkolók és a sajtó, hanem az illetékesek is egyetértettek néhány kérdésben.

Archiv cikkek
2003.01.20. 21:52
Brazília: Nem a menők napja volt
Alaposan megszenvedtek a nagycsapatok a Rio de Janeiró-i állami bajnokság nyitányán. Az elsőként pályára lépő Vasco otthon 75 percig csak ostromolta, de nem tudta bevenni az América kapuját, mígnem a mezőny egyik legrosszabbja, a hazaiaknál ezen a találkozón bemutatkozó Marques az említett időpontban Petkovics átadását gólra váltotta. A máltaikeresztesek egyébként is hadilábon álltak a szerencsével, ugyanis az első félidő derekán a csapat új reménysége, Marcelinho Carioca húzódás miatt cserét kért.

Archiv cikkek
2003.01.20. 21:51
Argentína: Az első rangadó a Bocáé
Bárhol és bármikor is játsszák a Boca JuniorsRiver Plate örökrangadót, az mindig hatalmas jelentősségű. Nem volt ez másképp Mendozában sem, ahol a csapatok hatalmas iramú mecscset játszottak egymással, miközben a szurkolók is megvívták a maguk párharcát, petárdázás miatt például kétszer is percekre megállt a játék.

Archiv cikkek
2003.01.20. 21:50
Portugália: Mourinho szerencsés
A Porto sorozatban a tizedik bajnoki győzelmét szerezte meg, miután a számára tradicionálisan "nehéz pályának számító Restelo-stadionban két vállra fektette a Belenensest.

Archiv cikkek
2003.01.20. 21:49
Az ő hétvégéje volt: Brian McBride
Kár lenne tagadni, hogy e heti választásunk némiképp önkényes szempontokon alapult, de az sem vitatható, hogy Brian McBride érdemes a "kitüntetésre. Az Everton kölcsöncsatára ugyebár debütálásakor beköszönt a Tottenhamnek, szombaton pedig, a hazai bemutatkozása alkalmával, az ő két találatával fordított a csapat a Sunderland ellen. E nagyszerű kezdésen felbuzdulva döntöttünk úgy, hogy az egyaránt háromszor eredményes Thierry Henry (Arsenal), David Trezeguet (Juventus), valamint a brazil Santos (Sochaux) helyett az amerikainak szenteljük szokásos méltatásunkat.

Archiv cikkek
2003.01.20. 21:43
Nyolc hónap semmittevés?
Deutsch Tamás volt ifjúsági és sportminiszter hétfő délelőtt sajtó-háttérbeszélgetést tartott "Tornából felmentve címmel a Gyermek- Ifjúsági és Sportminisztérium első nyolc hónapjáról.

Archiv cikkek
2003.01.20. 21:41
A siker titka: a tapasztalat
Tizenkilenc napnyi erőltetett menet, tizenkilenc napnyi száguldás, technikai gondok, emberi tragédiák és édes győzelmek után véget ért a negyedszázados jubileumát az idén ünneplő Dakar-rali.

Archiv cikkek
2003.01.20. 21:39
A Renault készen áll
A svájci Luzernben leleplezte új R23-asát a tavalyi szezont a negyedik helyen záró Renault istálló, amely még a héten dohányreklám-feliratok nélkül a franciaországi Paul Ricard-versenypályán is tart egy bemutatót. A visszatérését követő második önálló idényét váró csapat nagy terveket szövöget, a dobogós helyezésekre törő teamnél Jarno Trulli mellett a tesztpilótából versenyzővé avanzsáló Fernando Alonso feladata a pontok gyűjtögetése.

Archiv cikkek
2003.01.20. 21:37
úszás: Magaslaton tréningeznek
Szombat óta Olaszországban, pontosabban a 2200 méter magasan található sícentrumban, Val Senalesben edzőtáborozik a Turi György vezette úszóválogatott-keret. A többek között Risztov Évát és Güttler Károlyt felvonultató együttesnek az úszás és az erőfejlesztés mellett végre némi kikapcsolódásra is jut ideje, naponta öt-hat órát töltenek a 3300 méter felett található sípályákon.

Archiv cikkek
2003.01.20. 21:33
A vasat lődözték
Egyetlen hazai csapat sem tudott nyerni a liga vasárnapi játéknapján: a Vancouver Detroitból, a Philadelphia New Yorkból, a Rangers jegéről, míg az Islanders Atlantából hozta el a két pontot. A legnagyobb harci tettet kétségkívül a vancouveriek hajtották végre, hiszen a bajnok otthonában arattak 41-es győzelmet, igaz, akkora szerencséjük volt, mint talán még soha.

Archiv cikkek
2003.01.20. 21:31
Gruden a múltjával meccsel
A liga legjobbnak tartott védelme és támadósora találkozik egymással a XXXVII. Super Bowlon San Diegóban. A fő- csoportdöntők során az atombiztos hátsó alakzattal büszkélkedő Tampa Bay Buccaneers a Philadelphia Eagles otthonában is nyerni tudott, míg a pontgyáros Oakland Raiders hazai pályán tolta félre a Vince Lombardi-trófea felé vezető úton a Tennessee Titanst.

Archiv cikkek
2003.01.20. 21:23
A Miskolc megkavarta…
Azzal, hogy vasárnap este az újpesti hokisok Miskolcon 84-re kaptak ki, érdekes, és az elmúlt évektől merően eltérő helyzet alakult ki az OB I-ben: egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a lila-fehérek helyett a borsodiak zárják a negyedik helyen az alapszakaszt. Mindez azért fontos, mert a bajnoki kiírás értelmében már kedden megkezdődött volna a második szakasz amely során az 14. helyezett csapatok egy újabb oda-vissza kört játszanak majd, míg az alapszakasz utolsó két helyezettje az ötödik helyért csatázik , s a tervek szerint az UTE az Alba Volánnál vendégeskedett volna, ám ezt a találkozót jegelni kell.

Archiv cikkek
2003.01.20. 21:22
Polgár továbbra is az élmezőnyben

Archiv cikkek
2003.01.20. 21:21
A Megyeri úton újabb késlekedéstől tartanak
"Az év végére már használhatják az újpestiek az új jégpályát ígérte pénteki számunkban Hajdú Endre, a Sportfólió Kht. műszaki igazgatója. Ennek ellenére a Megyeri út környéke nem a hokisok diadalmámorától hangos, ugyanis a lila-fehérek más forrásokból úgy értesültek, pálya ugyan tényleg lesz, tető viszont nemigen kerül a fejük fölé.

Archiv cikkek
2003.01.20. 21:19
Vass Károly: nem volt meg a pénzügyi fedezet
Most már kezdem elveszíteni a türelmemet. Nyugodt körülményekről egyáltalán nem beszélhetünk, gyakorlatilag semmi sem biztosított ahhoz, hogy versenyzőim az olimpiai kvalifikációs világbajnokság évéhez méltóan tudjanak készülni fakadt ki Vereckei István, a férfi tornászválogatott szövetségi kapitánya, amikor arról érdeklődtünk, hogyan zajlik a felkészülés a tatai edzőtáborban.
6746
/
7432