Archiv cikkek
2006.11.16. 01:48

Újra kikapott a Miami Heat

Archiv cikkek
2006.11.16. 01:48

Már az elején eldőlt a párharc

A magyar bajnok a második meccsét is elveszítette a sorozatban.
Archiv cikkek
2006.11.16. 01:48

Immár új szelek fújnak

MIHÁLYI ANDRÁSTovábbra is veretlen a női Euroligában az MKB-Euroleasing Sopron, amely a harmadik fordulóban elsősorban kiváló küzdőszellemének köszönhette a hazai sikert. Noha a mérkőzés első pontját a csapatkapitány Cserny Réka révén a hazai csapat szerezte, nem a soproniak szája íze szerint alakult az első negyed. Főleg az első fele: egészen a negyedik perc legvégéig váratott magára az MKB-Euroleasing görcsoldó nyitó mezőnykosara, miközben a túlsó palánknál Jurgita Streimikyté többször is eredményesen tesztelte a számára nagyon is ismerős gyűrűt. Emlékezetes, hogy az Európa-klasszis litván erőcsatár a hűség városában is profiskodott, ezúttal azonban nem aratott osztatlan sikert az MKB-Arénában a tíz perc alatt dobott nyolc pontja. A várva várt fordulatot a térdműtéte után visszatérő, és évadbeli első euroligás mérkőzését játszó Ivana Matovics beállása jelentette, aki sokoldalúságát igazolva center létére triplával mutatkozott be. És ez csak a kezdetet jelentette. Hogy mégis majdnem tíz ponttal meglépett a kisszünet előtti hajrában az ellenfél, az nem az ő számlájára írható. Sokkal inkább azokéra, akik olyan veszélyes helyen adták el a labdát többször is, hogy a vilniusiak azonnal kontrázhattak, és könynyű kosarakat szerezhettek. A második negyedben már látszott, hogy ez az összecsapás inkább az MKB-Euroleasing előző idénybeli meccseit idézi, mert rengeteg kosár esett. Hiába parádézott azonban elöl Károlyi Andrea, hiába hozott hazai részről rengeteg pluszt a játékba a cseresor, a – nem csupán – védekezési hibáknak betudhatóan, látótávolságon belül maradt a mezőnyből addig hatvan százalék fölött dobó látogató. A fordulást követően már nem panaszkodhattunk a kezdésre: a második húsz perc első 11 egységéből tízet az MKB-Euroleasing Sopron szerzett. Sőt kisvártatva támadhatott az így megszerzett tizenhárom pontos előnye birtokában is, ám nem sikerült élni a lehetőséggel. Némi lélegzetvétel után a játékrész vége igencsak kaotikusra sikerült soproni szempontból, és ennek később meglett a böjtje...Pontosan a 33. percben, amikor a kintről kiválóan célzó, rutinos Rima Valentiené triplájával már a TEO Vilnius vezetett! Jó néhány alapvető hibát követtek el ebben a periódusban a hazaiak, és mindet azonnal akarták kijavítani, ami kapkodást szült. Ám a magyar csapatnak van tartása! Még akkor is, ha ez a mérkőzés rávilágított a Székely Norbert keze alatt formálódó társulat hiányosságaira is. A hajrában fantasztikusan küzdöttek a hazaiak, a sorozat tavalyi negydikjét megverni mindenképpen megsüvegelendő teljesítmény. Ünnepelt a közönség is, ez tavaly nem fordult elő túl gyakran Sopronban – ebből is látszik, mostanság új szelek fújnak a hűség városában.
Archiv cikkek
2006.11.16. 01:48

Visszavágott Zsiga Gyula együttese

A sérülésektől és betegségektől tizedelt Vasas a Fáy utcában nem tudta megismételni halasi bravúrját.
Archiv cikkek
2006.11.16. 01:48

Az élre ugrott az Albacomp

Papírforma győzelmével egy napra mindenképpen a tabella élére ugrott az Albacomp, miután az ismét remeklő George Banks vezérletével győzött Hódmezővásárhelyen.
Archiv cikkek
2006.11.16. 01:48

Ütközet a pályán és a pályán kívül

Az angol szurkolók kedd éjszaka Amszterdam vörös lámpás negyedében öregbítették kétes hírnevüket, és akik nem a rendőrőrsön kötöttek ki, azok másnap este szemtanúi lehettek annak, amint kedvenceik a hollandok ellen félig már megnyert meccset döntetlenre adnak.
Archiv cikkek
2006.11.16. 01:48

A magyar fiatalok bravúrja

Archiv cikkek
2006.11.16. 01:22

"Pokoli erős húsdaráló”

Spanyol ellenféllel találkozik a férfi Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Pick-Szeged. A Valladolid, Kis Ákos együttese először szerepel ebben a sorozatban.
Archiv cikkek
2006.11.16. 01:22

„Itthon nem veszíthetünk!”

Valaha kötelező feladatnak számított a Pécs számára a Praha legyőzése az Euroligában. Most élet-halál kérdése a csütörtök esti siker. Rátgéber László szerint alázatra és odaadásra lesz szükség.
Archiv cikkek
2006.11.16. 01:22

Johan Cruyff szobatársa volt

Kottán György futballozott Ausztriában, Németországban, Amerikában Johan Cruyff csapattársa lehetett, edzőként még Banglades válogatottjának kispadján is megfordult.
Archiv cikkek
2006.11.16. 01:22

„Sajnos elgurult a gyógyszer”

Olimpiai ezüstérmes birkózó, Bárdosi Sándor hétfői, Fodor Zoltán elleni mérkőzésének második felét végigreklamálta, sőt a találkozó vége előtt le is akart vonulni a szőnyegről.
Archiv cikkek
2006.11.16. 01:22

Németh Szilárd életveszélyben

Ismét nagy bajba került egy magyar nemzetiségű labdarúgó, a szlovák válogatott gólrekordere, Németh Szilárd, aki a napokban tüdőembólia gyanújával került kórházba Németországban.
Archiv cikkek
2006.11.16. 01:22

Megint brazil győzelem

Svájc–Brazília 1–2. Ahogy az előző meccseken, most is bizonyossá vált, hogy Dunga szövetségi kapitány következetesen halad az általa kijelölt úton.
Archiv cikkek
2006.11.16. 01:22

Fradi-tagsági a karácsonyfa alá

A jövőben már olyan közgyűlés dönt a klub stratégiai ügyeiről, amelyen mindazoknak szavazati joguk lesz, akik befizetik az évi tizenkétezer forintos tagsági díjat.
Archiv cikkek
2006.11.16. 01:22

Puskás Ferenc válságos állapotban

A Kútvölgyi úti kórházban kezelt Puskás állapota kedden válságosra fordult. Az utóbbi napokban tüdőgyulladás és magas láz okozta állapotának rosszabbodását.
Archiv cikkek
2006.11.16. 00:14

„Brazil” lőtt mesterhármast

A második félidőben Da Silva kétszer rezegtette meg a hálót, amire már„csak” Josszi Benajun és Roberto Colautti második gólja érkezett, így alakult ki a 3–4-es végeredmény.

3453

/

7432