Már az elején eldőlt a párharc

M. Cs.M. Cs.
2006.11.16. 01:48
Címkék
Második mérkőzését is elvesztette a magyar bajnoki címvédő Atomerőmű SE az Európa-kupában, ezúttal a török Banvit otthonában.
Már az elején bebizonyosodott Törökországban is, hogy Zsoldos András tökéletesen mérte fel az Európa-kupa mezőnyét és tanítványai esélyeit. A paksiak edzője ugyanis az első, a Rosztovval szemben otthon lejátszott találkozó előtt azt mondta: csak akkor lehet bármilyen reménye együttesének az erős mezőnyben, ha mindvégig bírja a jobb erőkből álló ellenfelek által diktált iramot.

Ez az oroszok ellen hazai pályán elegendő volt a szoros vereséghez, ám ezúttal a török bajnokság harmadik helyezettje nem adott esélyt a vendég magyaroknak. A házigazdák kiválóan dobtak, és szorgosan gyűjtötték a lepattanót. Már az ötödik percben több mint tíz ponttal vezetett a Banvit, s bár a két középső játékszakaszban jól tartotta magát a magyar bajnok Atomerőmű, a végén még a szoros eredmény lehetősége is odaveszett, mert a pontatlanul eldobott magyar labdákból rendre könnyű kosarakat szerzett az ellenfél.

A kedvenceit elkísérő kilenc paksi szurkoló a vereség ellenére tapssal köszöntötte övéit a lefújás után. Ez is valami…

Mestermérleg
Zsoldos András:
– Egyértelműen jobb csapattól kaptunk ki. Mindazonáltal a második és főleg a harmadik negyedben sok olyan megoldást is láttam a csapatomtól, amely biztató a jövőre nézve.

Az NSO ajánlja:
Az Euroliga eredményei, 2006-2007
Az Euroliga eredményei, 2005-2006
Az Euroliga eredményei, 2004-2005

A FIBA Európa-kupa eredményei, 2006-2007
A Challenge-kupa eredményei, 2005-2006
A FIBA Európa-kupa eredményei, 2004-2005
Az ULEB-kupa eredményei, 2004-2005

Kosárlabda-lexikon
AZ ÁLLÁS
1. Lokomotiv Rosztov22139–1284
2. Banvit BK211151–1293
3. Azovmas Mariupol211132–1303
4. PAKS22125–1602
Legfrissebb hírek

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
9 perce

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
48 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
59 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
2 órája