Archiv cikkek
2008.02.05. 14:49

Ezüsttel is nyerők

A Nemcsik Zsolt, Szilágyi Áron, Decsi Tamás és Lontay Balázs alkotta együttes világbajnokhoz méltóan szerepelt a görög fővárosban. A Vk-ezüst azt jelenti, ha a kardválogatott a hét végi budapesti viadalon is a négyben lesz, szinte biztos a pekingi indulása.
Archiv cikkek
2008.02.05. 14:49

Az Internek (már) nyolc!

A táblázat első három helyezettje (Inter, Roma, Juventus) az utolsó három (Empoli, Siena, Cagliari) ellen lépett pályára a hétvégén, de az éllovasok által remélt kilenc pontból csak négy jött össze. Az üldöző Roma teljesen váratlanul (de megérdemelten) kikapott Sienában, a listavezető Inter pedig megverte az Empolit, így nyolc pontra nőtt a két együttes közti különbség a Serie A táblázatának élén.
Archiv cikkek
2008.02.05. 14:49

Lemaradnak a repülőről

Archiv cikkek
2008.02.05. 14:49

Két fináléban két magyar arany

Gyurta Dániel vasárnapi második helye után hétfőn két aranyéremmel gazdagodott a háromtagú magyar csapat a pekingi tesztversenyen. Cseh László a 200 méteres vegyes úszásban, Szepesi Nikolett 200 háton állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.
Archiv cikkek
2008.02.05. 14:49

Már az adásvételről is tárgyalni kezdtek

Ördögi helyzetbe került a REAC, amelyből pusztán egyetlen kiút létezik – s úgy tűnik, az Sopronba vezet. Az MLSZ licencadó bizottsága állásfoglalásában leszögezi: a rákospalotai klub sem a tavasszal, sem pedig az új bajnoki szezonban nem játszhat a saját pályáján, mert bár a kerületi önkormányzat megígérte a villanyvilágítás elkészültét, ezzel jócskán elkésett.
Archiv cikkek
2008.02.05. 14:49

HIRDETÉS ÚJ MAGYARORSZÁG

Archiv cikkek
2008.02.05. 14:49

NS-FÓRUM

Archiv cikkek
2008.02.05. 14:49

A nagy álmok kora

Alig egy hónap alatt nagyot fordult a világ Dzsudzsák Balázzsal. Január első napjaiban a PSV magához rendelte Debrecenből a 21 esztendős labdarúgót, aki e rövid idő alatt szinte kirobbanthatatlan tagja lett a holland sztárcsapatnak. A hétszeres válogatott teljesítménye és három bajnoki gólja önmagáért beszél: Dzsudzsák Balázs méltán lett az esztendő első havának sportolója.
Archiv cikkek
2008.02.05. 14:49

Szoros szegedi siker

Archiv cikkek
2008.02.05. 14:49

Rájuk fér a pihenő

Archiv cikkek
2008.02.05. 14:49

Nijmegenből Amszterdamba vágyik

Archiv cikkek
2008.02.05. 14:49

Visszatért az irányító

Archiv cikkek
2008.02.05. 14:49

HIRDETÉS FUNNY BOYS

Archiv cikkek
2008.02.05. 14:49

Kézilabdás gólvágók

Archiv cikkek
2008.02.05. 14:49

Különleges módszerek

Archiv cikkek
2008.02.05. 14:49

„Most Szabolcsnak kell játszania!”

2138

/

7432