Visszatért az irányító

Vágólapra másolva!
2008.02.05. 14:49
Címkék

Az előző esztendőt Buday Dá niel (Rhein-Neckar Löwen) biztosan szívesen törölné sportpályafutásából. Az MKB Veszprémből februárban három és fél évre Németországba szerződő irányítónak korábbi, majd kiújuló sérülései, illetve áprilisi vállés porckorongsérvműtétje miatt ki kellett hagynia a tavalyi vb-t és az idei Európa-bajnokságot, valamint új klubjában csak néhány Bundesliga-meccsen szerepelhetett. A hosszas felépülést, majd a rehabilitációt lelkileg sem volt könnyű elviselnie, de egy hónapja a német orvosok megállapították: újra edzésbe állhat. Az év legszebb és legboldogabb eseménye fia, Csanád megszületése volt.

„Januárban már labdás edzéseket végezhettem, de csak kevés társsal, mert a csapattagok többsége az Európa-bajnokságra készült, majd Norvégiában játszott a válogatottól – emlékezett hétfőn a 27 éves Buday Dániel, miközben együttesével Hannoverből Kielbe utazott a keddi bajnoki meccsre. – Az utóbbi napokban már két találkozón szerepeltem, az első csak felkészülési volt, szombaton viszont tízezer szurkoló előtt bajnokin fogadtuk és vertük meg az Essent. A második félidő közepétől lehettem pályán Katzirz Dávidék ellen. Mondanom sem kell, még akkor is csodálatos érzés volt újra tétmeccsen kézilabdázni a Bundesligában, ha egyelőre óvatosnak kell lennem. Egy ideig eltart még, amíg viszszanyerem a régi formámat és erőnlétemet, de edzőnk, Jurij Sevcov megértő, mert tudja, mivel jár a hosszú kihagyás, hiszen hajdanán ő is játszott, s a világ egyik legjobbja volt. Sokat fáradozom, hogy mindennap kicsivel jobban menjen a munka, és remélem, a tavaszi bajnoki és a KEK-meccseken már a régi leszek. Klubom vezetőinek és társaimnak eredményes játékkal szeretném meghálálni a segítségüket és a türelmüket.”

A válogatott iránytója ugyanakkor nem titkolta, nagyon sajnálja a sérülése miatt elvesztegetett hónapokat. Balszerencséje miatt legutóbb lemaradt Athénról, s most – mivel a magyarok nem kvalifikálták magukat az olimpiára – Pekingről is le kell mondania. A júniusi, bosnyákok elleni világbajnoki selejtezőn viszont újra szívesen segítene.

A válogatott Eb-szerepléséről elmondta: a bravúros győzelmek sem voltak elegendőek, hogy együttesünk előrébb végezzen a vb-nél is erősebb, kiegyensúlyozott tornán.

Legfrissebb hírek

Tom Brady mellett hány irányítónak van hely? Íme, az elmúlt 25 év tíz legjobb NFL-játékosa

Amerikai sportok
4 perce

Lando Norris-sorozat, 1. rész: villámléptekkel a gokarttól a McLarenig

Képes Sport
49 perce

A jövő csapatkapitánya? Szoboszlai az eltiltása ellenére is a Liverpoollal volt – videó

Angol labdarúgás
1 órája

Öt PSG-játékossal itt az IFFHS 2025-ös álomtizenegye!

Minden más foci
1 órája

A Győr és a magyar válogatott is a hetes bűvöletében; Vámos Petra 2025 legjobbja

Kézilabda
1 órája

Kézilabda: száz találat fölött az ifjú gólvadászok

Utánpótlássport
1 órája

Világbajnokok, BL-győztesek és klublegendák vonultak vissza 2025-ben

Minden más foci
1 órája

Roberto Martínez: Ragályos Cristiano Ronaldo győzelmi vágya

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik