Archiv cikkek
2009.06.09. 01:24

„Szeretni kell a labdát”

Nyilasi Tibor visszatér a futballba! Igaz, első lépésben mindössze öt hétre, ám amint azt legutóbb – 2002 és 2007 között – a magyar labdarúgásban az MLSZ utánpótlás-igazgatójaként dolgozó szakember elárulja, ha a „főpróba” jól sikerül, nincs kizárva a folytatás, sőt… S hogy mire vállalkozik? Nos, az egyik legnehezebb, egyben legszebb feladatra, vagyis arra, hogy megszerettesse a labdarúgást a gyerekekkel.
Archiv cikkek
2009.06.09. 01:24

Visszatérhet a világsztár?

Egyiptomban lesz edző, Kamerunba hívják, visszatér Németországba – seregnyi információ fut be be lapunkhoz nap mint nap Lothar Matthäusszal kapcsolatban. S ez nem véletlen: a szakember szabad, hiszen előző csapatától, a Netanyától eljött, s az is kiderült, hogy nem lesz a német második ligába feljutó Düsseldorf edzője. Most német és izraeli forrásokból arról értesültünk, Lothar Matthäus ismét felénk tart, ugyanis az FC Fehérvárnál nem tettek le arról, hogy szerződtessék a világsztárt.
Archiv cikkek
2009.06.09. 01:24

HIRDETÉS

Archiv cikkek
2009.06.09. 01:24

A kiesés szélére kerültek

Újabb vereségen vagyunk túl, és ezúttal is az első félidőt rontotta el jobban a továbbra is nagyon kevés pontot dobó magyar válogatott, amelynek kedden a padlóról kellene felállnia.
Archiv cikkek
2009.06.09. 01:24

Visszatérhet a világsztár?

Egyiptomban lesz edző, Kamerunba hívják, visszatér Németországba – seregnyi információ fut be be lapunkhoz nap mint nap Lothar Matthäusszal kapcsolatban. S ez nem véletlen: a szakember szabad, hiszen előző csapatától, a Netanyától eljött, s az is kiderült, hogy nem lesz a német második ligába feljutó Düsseldorf edzője. Most német és izraeli forrásokból arról értesültünk, Lothar Matthäus ismét felénk tart, ugyanis az FC Fehérvárnál nem tettek le arról, hogy szerződtessék a világsztárt.
Archiv cikkek
2009.06.09. 01:24

A helyzet fokozódik

Archiv cikkek
2009.06.09. 01:24

24 ÓRA

Archiv cikkek
2009.06.09. 01:24

Igaly pihen egy évet

A Magyar Sportlövőszövetség elnöksége – a szakágvezetők javaslatait mérlegelve – kijelölte a keretet a július 12-től 26-ig tartó eszéki Európa-bajnokságra. A keretből hiányzik a 2004ben olimpiai bajnok skeetes Igaly Diána. A Pekingben a 13. helyen végző sportlövő elmondta, pihenésre van szüksége, így 2009-ben nem versenyez.
Archiv cikkek
2009.06.09. 01:24

HIRDETÉS

Archiv cikkek
2009.06.09. 01:24

Federer-láz Svájcban

Archiv cikkek
2009.06.09. 01:24

Kezdésnek tökéletes

Gyönyörű hétvégét töltöttek a magyar kajakosok és kenusok Szegeden, és nem csak azért, mert miközben a fél országban szakadt az eső, a Maty-éren szikrázóan sütött a nap. A Mol-világkupán, Storcz Botond szövetségi kapitány első rangos nemzetközi versenyén a magyar csapat 13 arany-, 4 ezüst- és 4 bronzéremmel zárt, nem csoda hát, hogy a szakvezető boldogan – de azért reálisan – értékelte a három nap eseményeit.
Archiv cikkek
2009.06.09. 01:24

Kikapott a listavezető

Archiv cikkek
2009.06.09. 01:24

24 ÓRA

Archiv cikkek
2009.06.09. 01:24

A mélyből is lehet visszaút

Archiv cikkek
2009.06.09. 01:24

HIRDETÉS

Archiv cikkek
2009.06.09. 01:24

Büntetők: háromból semmi

202

/

7432