Visszatérhet a világsztár?

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2009.06.09. 01:24
Címkék
Egyiptomban lesz edző, Kamerunba hívják, visszatér Németországba – seregnyi információ fut be be lapunkhoz nap mint nap Lothar Matthäusszal kapcsolatban. S ez nem véletlen: a szakember szabad, hiszen előző csapatától, a Netanyától eljött, s az is kiderült, hogy nem lesz a német második ligába feljutó Düsseldorf edzője. Most német és izraeli forrásokból arról értesültünk, Lothar Matthäus ismét felénk tart, ugyanis az FC Fehérvárnál nem tettek le arról, hogy szerződtessék a világsztárt.

A testület mellett dolgozott főtitkárként a jelenlegi székesfehérvári ügyvezető-igazgató, Berzi Sándor, a piros-kékek sportigazgatója, Mezey György elnökségi tag volt, s vezette a honi edzőképzést. Vagyis a jó kapcsolat megalapozott, mi több, a két vezető már 2003-ban is támogatta Lothar Matthäus Magyarországra csábítását, nyilván manapság is bíznak benne. Ráadásul a napokban a magyar edzők jelentős részét korábban tanító Mezey György kijelentette, ő bizony külföldi edzőt szeretne a fehérvári kispadon látni, mert a hazai szakembereket hamar kikezdi a közeg. A német edzővel vélhetően ez nem történhet meg, hiszen magabiztos emberről van szó, ráadásul a szurkolók is kedvelik.

Lothar Matthäus mellett szól az is, hogy szerepvállalásával jelentős pluszbevételekhez juthatna a klub, nem mellékesen szereti a kihívásokat, nem ismeretlen számára a magyar futball – szinte már hallani, ahogy megígéri a Fehérvár első bajnoki címét.

A német világsztár az osztrák Rapidnál, a szerb Partizan Beogradnál, a magyar válogatottnál, a brazil Atlético Paranaensénél és az izraeli Maccabi Netanyánál dolgozott klubedzőként.

Ha a hírek igazak, és Fehérvárott újra (vagy továbbra is) egyeztetnek vele, akkor a megegyezés sem lehet túl messze. Márpedig ha ez így van, akkor Lothar Matthäus szerződtetése lenne a nyár egyik legnagyobb futballszenzációja.

Legfrissebb hírek

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
16 perce

Atlétikai Eb: Kriszt Sarolta a hatodik helyen zárt a hétpróbázóknál

Atlétika
27 perce

Szalah bemutatkozott, a Trabzonspor döntetlennel hangolt a Fradi elleni El-párharcra

Minden más foci
37 perce

U20-as világbajnok és Magyar Kupa-győztes védőt igazolt a Kispest-Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
41 perce

Niké Liga: Szánthó Regő duplázott a Zsolna ellen

Minden más foci
43 perce

Venyercsán Bence: Nem éreztem, hogy bármit máshogy csinálnék, mint korábban

Atlétika
51 perce

Márton Richárd ezüstérmes lett 200 méter pillangón az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
57 perce

Videó: Baráth Péter gólt szerzett, idegenben nyert az Olomouc

Légiósok
59 perce