A mélyből is lehet visszaút

Vágólapra másolva!
2009.06.09. 01:24
Címkék

Csakhogy máris magam előtt látom a végeredményét, amely a csőd!”

A Honvéd lehetséges ellenfelei az Európa-liga 3. selejtezőjében (a harmincöt csapat közül a legerősebbek, illetve a leginkább verhetők): Roma (olasz), PSV (holland), Hamburg (német), Fenerbahce (török), Lille (francia), Fulham (angol), továbbá Zilina (szlovák), Tromsö (norvég), Pacos Ferreira (portugál), NAC Breda (holland).

ÚJPEST: A lét lett a tét

Könnyen lehet, hogy az Újpest jövője az Európa-liga-szereplésen múlik. Az ezüstérmes lila-fehérek a második selejtezőkörben szállnak majd be a küzdelembe, s a gazdasági nehézségekkel küzdő klub számára az jelenthetne megváltást, ha egészen a csoportkörig menetelne. Ez pedig annyit jelent, hogy három párharcot kellene sikeresen megvívnia. Erre kevés az esély, még akkor is, ha sikerül együtt tartani a keretet, sőt a kölcsönből visszatérő Sándor György, Vaskó Tamás és Vermes Krisztián is a Megyeri úton marad. És persze egyelőre még az is nagy kérdés, hogy ki lesz a lila-fehérek vezetőedzője. Vagyis: az Újpest nemzetközi szereplése egyelőre sokismeretlenes egyenlet.

Az Újpest lehetséges ellenfelei az Európa-liga 2. selejtezőjében (a negyven csapat közül a legerősebbek, illetve a leginkább verhetők): Basel (svájci), Galatasaray (török), Rosenborg (norvég), Aalborg (dán), Crvena zvezda (szerb), továbbá Derry City (ír), Rabotnicski (macedón), Honka (finn)

HALADÁS: Jó alkalom a fejlesztésre

A Haladás szurkolói, akik 1975 óta nem láthattak európai kupaerőpróbát Szombathelyen, most újból megtölthetik a Rohonci úti stadion lelátóit, feltéve persze, ha az UEFA engedélyezi, hogy Kenesei Krisztiánék saját pályájukon fogadják aktuális ellenfelüket.

„Stadionunk rendelkezik a szükséges nemzetközi licenccel – reagált a felvetésre Tóth Miklós, a Haladás klubvezetője. – Márciusban rendeztük meg az U17-esek Eb-selejtezőjének elitkörét, és akkor az UEFA munkatársai megvizsgálták a létesítményt, s felsorolták a hiányosságokat. Kardinális kérdés az ülőhelyek száma, egyelőre háromezer van belőlük, és nem tudjuk, mennyit kellene még felszerelni.”

Rögtön felvetődik: érdemes-e forintmilliókat költeni a bővítésre akkor, ha a befektetés megtérülése távolról sem látszik biztosítottnak.

„Természetesen! – vágta rá Tóth Miklós. – Ez nem anyagi, inkább presztízskérdés. Meg lehet nézni például az orosz utódállamok csapatait: ma már valamennyi stadionban csak ülőhelyeket találunk. Előbb-utóbb nekünk is fejlesztenünk kell, és a kupaindulás kiváló alkalom erre. Igaz, nyilván jobban örülnénk, ha kicsivel több időnk lenne…”

A Haladás lehetséges ellenfelei az Európa-liga 1. selejtezőjében: Renova (macedón), Baki, Zaquatala (azeriek), Narva, Nomme (észtek), Dinamo Tirana, Skodra (albánok), Pavlodar, Kokcsetov (kazahok), Mika, Bananc (örmények), Llanelli, New Saints (walesiek), Linfield, Lisburn (északírek), B36, NSI (feröeriek), Grevenmacher, Kaerjeng (luxemburgiak), Buducsnoszt, Szutjeszka (montenegróiak), FC Valletta, Birkirkara (máltaiak)

Legfrissebb hírek

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
12 perce

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
17 perce

Német Kupa: szétlövésben jutottak tovább Dárdaiék

Német labdarúgás
48 perce

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
1 órája

Konferencialiga-selejtező: Szófiában vezet meccset Bognár Tamás és csapata

Európa-konferencialiga
1 órája

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
2 órája

Nem sikerült befektetőt találni, csődbe ment a patinás francia klub

Francia labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik