Alig négy nappal a doningtoni viadal után Assenben bőgnek fel a motorok, a sportág szentélyében mérik össze gyorsaságukat a versenyzők – a hagyománynak megfelelően szombaton. Talmácsi Gábor szereti ezt a pályát, 2005-ben itt szerezte meg pályafutása második világbajnoki futamgyőzelmét.

Bár a Barcelonával minden sorozatban (Bajnokok Ligája, Primera División, Király-kupa) lemaradt az aranyéremről, Xavi Hernández úgy érzi, a spanyol válogatott tagjaként a végső siker nem elérhetetlen cél az Európa-bajnokságon. Ám hiába az optimizmus, a középpályás óvatosan fogalmaz az oroszok elleni elődöntővel kapcsolatban.

Imre Géza másfél évtizede ott van a világ élvonalában. Nem csupán az éremre mindig esélyes magyar csapat tagjaként, hanem egyéniben is. Már 1996ban bronzérmes volt az atlantai olimpián, ahol emlékezetes asszóban Kovács Ivánt győzte le a bronzéremért folyó csatában. Csapatban is van már érme az ötkarikás játékokról: Athénban ott állt társaival a dobogó második fokán. Tetszetős lenne folytatni a sort: bronz, ezüst... A párbajtőr azonban nem az a fegyvernem, amelyben minden lépcsőfok magától értetődően felfelé vezet.

A csütörtök esti elődöntő nagy kérdése: a kirobbanó formában játszó orosz válogatott a hollandok után vajon a spanyolokat is el tudja-e takarítani az aranyérem felé vezető útról? A két fél a csoportkörben már összefutott egymással, akkor a dél-európaiak simán, 4–1-re nyertek.

Rendhagyó toborzót tartottak a másodosztályba kieső Tatabányánál. A nyílt próbajátékra szinte mindenki eljöhetett, aki érzett magában kellő bátorságot, no meg persze tehetséget. Akadtak persze ügyetlenebbek is, de mi nem találtunk szerencsevadászokat, sőt a látottak alapján több fiatal is megállná helyét az NB II-ben. Maradonát idéző klasszist persze nem láttunk.