R. E. B. 2020.07.15 08:30 Frissítve: 2020.07.15 09:29

Férfi röplabda: „Talán mi kicsit jobban vártuk a végét”

Görögországban befejezték a férfi röplabdabajnokságot, ám ennek a válogatott légiós, Gergye Roland semmilyen szempontból nem örülhetett.

A válogatott Gergye Roland Franciaországba igazol (Fotó: Nemzeti Sport)

 

Így vagy úgy, de a labdarúgást leszámítva a csapatsportágakban szinte minden bajnokságot és nemzetközi kupát befejezettnek nyilvánítottak, sőt a topsorozatnak számító francia futballbajnokságot is lefújták. Ezért aztán meglepő, hogy a görögök úgy döntöttek, a pályán dőljön el a férfi röplabdasorozat. A Panathinaikosz ráadásul emlékezetessé tette az amúgy is rendhagyó idényt, mert 2:0-s összesítéssel letaszította a trónról az Olympiakosz Pireuszt, így 2006 után először ünnepelhetett, 19. bajnoki címét szerezte meg.

„Nem tudjuk, miért folytatódott, nem is tartottuk jó ötletnek – kezdte a nem csak emiatt morcos Gergye Roland, hiszen a pireusziak ütőjeként ezüsttel zárta az idényt. – Majdnem három hónapig még konditerem sem volt nyitva… Egyszer megkérdezték a játékosokat, akkor több okból mindenki áment mondott rá, de nem örültünk a folytatásnak.”

Gergye a határzár miatt Athénban ragadt, így május közepén ott érte a hír, hogy folytatják a bajnokságot. Június elejétől edzhettek, ám csupán napi egyszer, másfél órán keresztül tréningeztek teremben. Kezdetben eleve csak kis csoportokban gyakorolhattak, továbbá a zárt kapuk mögött vívott elődöntő és a döntő minden mérkőzése előtt vírusteszten estek át.

Csapatuk „megúszta” pozitív eset nélkül, de például elődöntős ellenfelük, a Finikasz Sziru egyik játékosának szerb felesége megfertőződött, így a férj sem játszhatott. Az előzmények tükrében érthető, nem ezek voltak a röplabda-történelem legszínvonalasabb összecsapásai…

„Hogy szakmailag mire volt elég a felkészülés? Semmire, próbáltunk valamilyen formába kerülni és játszani, no meg ügyelni arra, ne sérüljünk meg   – elevenítette fel a furcsa végjátékot a 27 éves légiós. – A kezdőátlónk így is kivált a döntő első meccsén, nélküle nehezebb volt. Persze nem csak ezen múlt, mindenki várta már a végét, talán mi kicsit jobban. Nekem sem ment igazán a játék, mentálisan sem voltam topformában.”

A pusztán a párosítást néző, viszont a sportághoz nem konyító, vehemens szurkolókat felzaklatta az Olympiakosz veresége, ám ez nem fajult tettlegességig. És mert legalább már vége az idénynek, Gergye egy év után a héten hazatérhet. Persze ez sem lesz zökkenőmentes, hiszen francia buldogja nem szállítható repülőn, így autóval kell hazajönniük. Macedónia lezárva, ezért Bulgárián és Szerbián keresztül vezet haza az útjuk, ám néhány kör intézni való ügy még vár rájuk.

S bár az ütő áprilisban még pozitívan nyilatkozott a klubról, és maradni akart, közben kiderült, nem tér vissza párjával, hanem Franciaország, Poitiers felé veszi az irányt. Ebben közrejátszott, hogy az egyesület megrendült anyagilag – erről a vízilabdázók is tudnának beszélni, akiknek veszélybe került a Bajnokok Ligája-indulása.

„A járvány miatt rengeteg brazil érkezik Európába, elárasztják a piacot  – így Gergye Roland. – Valamivel kevesebb lesz a fizetésem, de örülök, hogy sikerült olyan jó csapattal szerződést kötnöm, mint a Poitiers.”

2022.06.20 23:20:52

Röplabda MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. „Egy sértést megbocsátani: jótétemény, amit a másiknak juttatunk; egy sértést elfelejteni: jótétemény, amit önmagunkkal szemben gyakorolunk.” Mi tagadás, nekem sem könnyű a gyakorlat a Fligl-tanács nyomán, ám egyetértek azzal a tudományos megállapítással, hogy a sértődés mögött mindig valamilyen értékünk látszólagos elveszítése van.

2022.02.24 23:02:56

Röplabda SZABÓ GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Inkább dicsérjük a röplabdánknak nagy piros pontot szerző Vasast.

2022.02.18 00:12:43

Röplabda SZABÓ GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Hihetetlenül hosszú pályafutás zárult le, amely – nem túlzás – a pokol tornácáról indult.

2021.11.21 14:19:25

Röplabda B. D. K.

A 23 éves sportolónőt egész egyszerűen imádja a kamera.

2021.11.10 09:27:11

Röplabda PAPP BÁLINT

A röplabdázó Inneh-Varga Elizabet csapata egyetlen légiósaként beletanulhat a vezérszerepbe.