Strandröplabda: nem jutott be a négy közé a címvédő Nyíregyházán

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
2025.06.28. 20:11
null
Kunert Mátyás és Polgár Levente duója most is ott van a négy között (Fotó: Koncz Márton)
Kialakult az elődöntő párosítása a Telekom strandröplabda országos bajnokság 2. fordulójában, Nyíregyházán. A nőknél ugyanaz a négy páros jutott be a négy közé, amely az előző fordulóban, Csopakon is.

Mintha megállt volna az idő a hölgyeknél: ugyanaz a négy páros jutott be a nyíregyházi ob-forduló elődöntőjébe, amely három héttel ezelőtt Csopakon is. Közülük ezúttal az akkor ezüstérmes Honti-Majoros Chiara és Posztós-Szabó Adrienn, illetve Gubik Hanna és Nagy Eszter került össze már a csoportküzdelmekben, s utóbbiak húzták a rövidebbet. Eztán azonban sikerült javítaniuk és végül Czene Adrienn és Szabó Luca ellenében kiharcolták a vasárnapi szereplés jogát, ahol a fináléba jutásért ismét összecsapnak majd Honti-Majorosékkal. A másik ágon a Vasvári testvérek, Eszter és Zsófi meccsel majd Munkácsi Rékával és Uhlmann Fannival a Kossuth téren felállított pályán, ami mindegyikük számára új helyszín lesz, hiszen a szombati főtáblás küzdelmek a Sóstói Parkfürdőben zajlottak. 

A férfiaknál is maradt néhány ismerős arc Csopakról, de azért náluk több volt a mozgás. Például a 2019-ben országos bajnok Bán Viktor és Kiss Dániel a címvédő Dóczi Domonkost és Stréli Bence sérülése miatt annak alkalmi társát, az ötszörös bajnok Hajós Artúrt búcsúztatta a négy közé jutásért. A Csopakon finalista Ghazal Jamil ezúttal Solti Péterrel verekedte be magát az elődöntőbe, ráadásul a selejtezőből indulva. Csakúgy, mint a három hete negyedik Mikuláss Koch Marcell és Szabó Vilmos, akik az első helyen kiemelt Borbély Boldizsárt és Niemeier Lukast búcsúztatták. A két győztes duó éppen egymás ellen meccsel majd az elődöntőben. A biztos pont, a csopaki győző Kunert Mátyás és Polgár Levente volt, ők most is ott vannak a négy között, s vasárnap délelőtt Bánnal és Kissel kell megküzdeniük. 

STRANDRÖPLABDA ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, 2. FORDULÓ, NYÍREGYHÁZA
A vasárnapi elődöntő programja:
  9:40: Honti-Majoros Chiara, Posztós-Szabó Adrienn–Gubik Hanna, Nagy Eszter
10:30: Bán Viktor, Kiss Dániel–Kunert Mátyás, Polgár Levente
11:20: Munkácsi Réka, Uhlmann Fanni–Vasvári Eszter, Vasvári Zsófi
12:10: Ghazal Jamil, Solti Péter–Mikuláss Koch Marcell, Szabó Vilmos
14:05: női bronzmeccs
15:15: férfi bronzmeccs
16:30: női döntő
17:30: férfi döntő
A vasárnapi éremmérkőzéseket az M4Sport+ televízió élőben közvetíti 14 órától

 

Legfrissebb hírek

„Nem volt olyan jelenet, amely a futballra hasonlított volna” – a Nyíregyháza taktikáját kritizálta Révész Attila

Labdarúgó NB I
2026.02.21. 19:24

Négygólos döntetlennel zárult a Szpari és a Várda megyei rangadója

Labdarúgó NB I
2026.02.21. 15:52

Örökrangadó: több mint kilenc éve nem kapott ki a Ferencváros az MTK vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.02.21. 11:01

Katona Levente szerint jó úton jár a Szpari, és a csapatnak új lendületet adtak a győzelmek

Labdarúgó NB I
2026.02.21. 08:53

Szabó János: Minden összeesküdött ellenünk

Labdarúgó NB I
2026.02.17. 06:29

A Szpari kiütötte, és a másodosztály felé taszította a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2026.02.15. 17:20

Legutóbb Kruscsics kezdett úgy Újpesten, mint Szélesi

Labdarúgó NB I
2026.02.13. 13:00

Bódog Tamás: Kis túlzással jobban örültem a labdaszerzésnek, mint a gólnak

Labdarúgó NB I
2026.02.13. 08:36
Ezek is érdekelhetik