Rio 2016: a lakosság többsége büszke a magyar sportolókra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.07. 17:48
A lakosság döntő többsége büszke a magyar sportolók riói olimpián elért sikereire – derült ki a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatásából.

A felnőttek körében végzett felmérés szerint a társadalom 88 százalékából pozitív érzéseket vált ki, 66 százalékát pedig nagy büszkeséggel tölti el a magyar sportolók jó teljesítménye. A kutatási eredmények emellett arra is rámutattak, hogy a válaszolók 53 százaléka úgy véli, a magyar csapatért, sportolókért való szurkolás erősítette a magyar emberek összetartását. százalékából pozitív érzéseket vált ki, 66 százalékát pedig nagy büszkeséggel tölti el a magyar sportolók jó teljesítménye. A kutatási eredmények emellett arra is rámutattak, hogy a válaszolók 53 százaléka úgy véli, a magyar csapatért, sportolókért való szurkolás erősítette a magyar emberek összetartását.

A megkérdezettek 80 százaléka kísérte figyelemmel az olimpiai eseményeket, mintegy 70 százalékuk pedig rendszeresen nézte a közvetítéseket. Utóbbi kategória 96 százaléka jellemzően otthonában követte a versenyeket. A válaszadók 40 százaléka az olimpia hátteréről is nézett, olvasott híreket, valamint 23 százalékuk televíziós és rádiós szakértői beszélgetések iránt is érdeklődött, 16 százalék pedig olvasott is ilyen elemzéseket. Tíz nézőből kilenc elégedett volt a Magyar Televízió közvetítésének színvonalával (61 százalék teljes mértékben, míg további 27 százalék elégedett volt).

A kutatás alapján a lakosság 74 százalékának általában jó véleménye van a magyar sportolókról. A vizsgálat arra is irányult, hogy melyek azok a sportágak, illetve olimpikonok, amelyeket/akiket figyelemmel kísértek a megkérdezettek. A válaszok alapján 43 százaléknak nincs kifejezetten kedvenc sportága, illetve 60 százalékának nincs kedvenc olimpikonja. A válaszadók nem egyes személyeknek, hanem az olimpián résztvevő magyar csapatnak, sportolóknak szurkoltak. Az olimpiai sportágak közül az úszás, a vízilabda és a kajak-kenu a legkedveltebbek a magyar lakosság körében, míg a legnépszerűbb olimpikonok az úszók és a vívók közül kerülnek ki, a leggyakrabban Hosszú Katinkát, Szilágyi Áront, Cseh Lászlót, Kozák Danutát és Imre Gézát jelölték meg a válaszadók.

A kutatás arra is kereste a választ az olimpiai szereplés kapcsán, hogy a magyar lakosság szerint van-e összefüggés a sport kiemelt kormányzati támogatása és a sportolók jó teljesítménye között. A válaszadók kétharmada szerint van kapcsolat a két tényező között. A válaszadók szerint kiemelten fontos a szabadidős sport, valamint a fiatalok sportolásának kormányzati támogatása is, a megkérdezettek 91 százaléka, valamint 97 százaléka említette ezen két területet.

A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett augusztus 15. és 29. között. Ennek során 2000 véletlenszerűen kiválasztott felnőttkorú személyt kérdezett meg CATI módszerrel. A kutatás korcsoportra, nemre, iskolai végzettségre és településtípusra reprezentatív. Az elemzésben közölt adatok – a mintavételből fakadóan – legfeljebb plusz-mínusz 2.2 százalékponttal térhetnek el attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
15 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
18 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik