Szilágyi Áron: Rendkívüli módon vonzott az a dobogó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.15. 13:17
null
Szilágyi Áron számára nem terhet, hanem motivációt jelentette címvédőként palástra lépni (Fotó: Szabó Miklós)
Szombat este érkezett haza Szilágyi Áron, aki a riói olimpián megvédte olimpiai bajnoki címét. A Liszt Ferenc repülőtéren több mint százan fogadták a kardvívót, aki elmondta, hatalmas motivációt jelentett számára, hogy címvédőként vett részt az ötkarikás játékokon.  

„Négyévente abszolút elviselhető ez a fajta fogadtatás, hozzá lehet szokni ahhoz az üdvözléshez, amit itt a repülőtéren kaptam. Nagyon örülök neki, hogy ennyi szurkoló, ismerős, családtag és barát látogatott ki és köszöntött” – mondta mosolyogva Szilágyi Áron, immár kétszeres olimpiai bajnok kardvívó a Nemzeti Sport Online-nak.

„Örülök ennek a hatalmas médiaérdeklődésnek, ez pozitív visszacsatolás nekem – árulta el Szilágyi, aki hozzátette azt is, nagy pluszt jelentett neki az is, hogy a Telekom szurkolói szív akciójának keretében Magyarországról is lehetett küldeni buzdító üzeneteket olimpikonjainknak. – Óriási pluszt adott a szurkolóktól kapott összes üzenet, bármilyen formában is érkeztek.”

A repülőtéri rögtönzött sajtótájékoztatón Szilágyi az utóbbi napokban egyre kényesebbé váló témával kapcsolatban is szót ejtett: a sportolókon lévő teherről.

„Mintha a retorikánkban túl sokat emlegetnénk a teher kifejezést… Mert ezek nem terhek. Nekem az, hogy olimpiai címvédőként léptem pástra Rióban, ösztönző, hatalmas motiváció és erő volt. Én tudtam, milyen a dobogó legfelső fokán állni, rendkívüli módon vonzott engem az a dobogó, és rendkívüli módon akartam ismét visszakerülni arra a bizonyos fokra.”

„Bármikor, amikor bekószált az agyamba egy gondolat, ami ettől elterelt – mondjuk, mi lesz, ha nem nyerem meg az olimpiát, vagy milyen ellenfelekkel kell majd megvívnom –, megpróbáltam az agyam visszaterelni, hogy mit tehetnék még azért, hogy a felkészülésemben előrébb lépjek.”

Szilágyi elárulta, Rióban valamivel nagyobb versenydrukkal ment fel a pástra, mint Londonban, kicsit nagyobb volt benne a teljesítményszorongás, ezt le kellett küzdenie, gondolatait visszaterelni az asszókba és a soron következő tusra – egyúttal többet kellett dolgoznia a taktikán, nagyobb erőfeszítéseket kellett tennie.

Ami a jövőt illeti, kétszeres olimpiai bajnok kardvívónk úgy véli, lehet, hogy kevesebb versenyre mennek el, nem a folyamatos utazásról szól majd a következő két év. Mint mondta, talán kicsit nyugodtabb szezonok következnek, ám a világ- és Európa-bajnokság mindenképpen motivációt jelent számára, hisz egyéni világbajnoki címe például nincs, és a csapattal is régen nyertek.

Sportolóink a nyerésben jók, mi a szurkolásban. Küldj egy szívdobbanást az olimpiai csapatnak az egyekvagyunk.hu oldalon!

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2026.02.04. 06:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik