Rio 2016: kedvező asztaliteniszezőink sorsolása

Vágólapra másolva!
2016.08.03. 19:39
Verhető ellenfeleket kaptak a magyar játékosok a riói olimpia asztalitenisz-tornáján, amelynek szerdán tartották meg a sorsolását.

A legfrissebb világranglistán 90. helyen álló Lovas Petra, valamint Pattantyús Ádám (84.) egyformán az első fordulóban kezd. Előbbi ellenfele a nemzetközi szövetség rangsorában mindössze 211. egyiptomi Nadeen El-Dawlalty lesz, s amennyiben a papírformát igazolva továbbjut, a legjobb 48 között az észak-koreai Ri Mjong Szun (37.) vár rá.Lovas Petra, valamint Pattantyús Ádám (84.) egyformán az első fordulóban kezd. Előbbi ellenfele a nemzetközi szövetség rangsorában mindössze 211. egyiptomi Nadeen El-Dawlalty lesz, s amennyiben a papírformát igazolva továbbjut, a legjobb 48 között az észak-koreai Ri Mjong Szun (37.) vár rá.

„Még nem játszottam az egyiptomival, egy jobbkezes játékos, nálam kicsit gyengébb – nyilatkozott az MTI-nek Lovas Petra, aki az edzésen a lengyel paralimpiai bajnok Natalia Partykával gyakorolt. – De az első meccs mindig izgulós, akárki az ellenfél."

Pattantyús a kazah Kirill Gerasszimenkót (171.) kapta az első fordulóban, a másodikban azonban már egy jóval nehezebb ellenfél, a kínaiból katarivá lett Li Ping (28.) állhat majd az asztal másik oldalán – a nemzetközi sportági szövetség Twitter-oldalának közvetítése alapján.

A világranglistán 41. Póta Georgina 23. kiemeltként csak a második körben kapcsolódik be a küzdelmekbe, az ő riválisa a cseh Hana Matelova (81.) és az ázsiai származású, kanadai Mo Zhang (109.) párharcának továbbjutója lesz. Siker esetén a legjobb 32 között a 2014-es ifjúsági olimpia ezüstérmese, a hongkongi Tu Hoj-kem (22.) vár Pótára, majd a nyolcaddöntőben egy igazi nagyágyú, a Londonban egyesben ezüst-, csapatban aranyérmes kínai Ting Ning (2.) következhet.

„A Bundesligában is játszottam már Matelovával, s legutóbb Linzben is az edzőtáborban, akkor megvertem – mondta Póta Georgina. – Düsseldorfban él, mióta a német bajnokságban szerepel, nagyon sokat fejlődött, két éve még senki sem ismerte. Támadójátékos, s neki előny lesz, hogy már játszik egy meccset előtte. Nekem az első mérkőzés mindig nyögvenyelős, de nyernem kell."

Téglás Péter női szövetségi kapitány szerint hozniuk kell az első meccset a magyaroknak:

„Petra ellenfele, az egyiptomi nem rossz, de verhető. Az észak-koreai már más kérdés, ők nem sokat versenyeznek, nehéz megismerni őket, de az erejüket mutatja, hogy csapatban világbajnoki bronzérmesek. Gina általában le szokta győzni Matelovát, de az sem elképzelhetetlen, hogy a kanadaival kell majd játszania, aki szemcsés borításával meglepetést okozhat a cseh ellen. A következő körben pedig az a hongkongi lesz az ellenfele, akitől a budapesti világkupa-versenyen végig vezetve kapott ki 4–3-ra, így nem esélytelen vele szemben sem."

A verseny szombaton kezdődik a Riocentro központ 3-as pavilonjában. Az egyéni küzdelmek jövő csütörtökig tartanak majd Rióban, utána rendezik a csapatversenyt, ebben azonban a magyarok már nem lesznek érdekeltek.

 

Legfrissebb hírek

Eldőlt, hogy a magyar férfiválogatott is ott lesz a jövő évi asztalitenisz csapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.06. 18:46

Gyász: elhunyt Nagy Béla, az olimpiai ötödik magyar íjász

Egyéb egyéni
2025.11.05. 10:41

Los Angeles 2028: új súlycsoportok lesznek súlyemelésben

Egyéb egyéni
2025.11.04. 13:28

Különleges ötkarikás jubileum

Egyéb egyéni
2025.11.03. 07:52

A para-asztaliteniszező Major Endre bronzérmes Franciaországban

Egyéb egyéni
2025.10.30. 12:42

Ötven éve olimpiai kvalifikációt ért az Eb-ezüst női röplabdázóinknak

Népsport
2025.10.26. 09:11

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56
Ezek is érdekelhetik