Rio 2016: a tűz után tolvajok sokkolták az ausztrálokat

Vágólapra másolva!
2016.08.01. 09:21
Egy laptopot és több ruhadarabot loptak el ismeretlenek az ausztrál olimpiai csapat szállásáról.

A bűncselekmény még akkor történt, amikor pénteken kisebb tűz miatt ki kellett üríteni az épületet az olimpiai faluban.

A tettesek az egyik hivatalos személy szobájából vittek el egy hordozható számítógépet, valamint csapatingeket.

Kitty Chiller küldöttségvezető elmondta, a szervezők megerősített biztonsági felügyeletet tartanak majd náluk, de így is sok az akkreditációval nem rendelkező munkás és takarító a zárt faluban.amikor pénteken kisebb tűz miatt ki kellett üríteni az épületet az olimpiai faluban.

A tettesek az egyik hivatalos személy szobájából vittek el egy hordozható számítógépet, valamint csapatingeket.

Kitty Chiller küldöttségvezető elmondta, a szervezők megerősített biztonsági felügyeletet tartanak majd náluk, de így is sok az akkreditációval nem rendelkező munkás és takarító a zárt faluban.

 



 

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
21 órája

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52
Ezek is érdekelhetik