Rio 2016: harminc olimpiai újonc az amerikai úszócsapatban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.04. 14:03
A válogató zárását követően az amerikai úszókapitány kijelölte a riói olimpiára utazó 45 fős válogatottat, melyben 30-an még sosem szerepeltek ötkarikás játékokon.

Az Omahában rendezett verseny utolsó napján férfi 1500 és női 50 méter gyorson dőlt el az olimpiai indulók személye. Előbbi számot – a korábban 400 gyorson is győztes – Connor Jaeger (14:47.61 p) nyerte Jordan Wilimovsky előtt, utóbbiban pedig a 100-on is leggyorsabb Abbey Weitzeil diadalmaskodott 24.28 másodperccel, öt századdal megelőzve a második helyével szintén riói utazó Simone Manuelt.

Ezzel kialakult az amerikai válogatott, melynek tagjai között van az ötödik olimpiájára készülő, 18-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps, vagy a negyedik ötkarikás eseménye előtt álló, ötszörös bajnok Ryan Lochte is, de a csapat többsége újoncokból áll.

Scott Bowman, Michael Phelps edzője, aki Rióban az amerikai férfiakat vezeti majd, örömét fejezte ki, hogy sok fiatal berobbant az élmezőnyben, mint mondta, korábban ez nem volt jellemző ilyen nagy számban, s bízik benne, hogy ezek a versenyzők Rióban is nagyot alkotnak majd.

„A csapatunkban kipróbált, megbízható versenyzők is vannak, mint Michael vagy Ryan, akikre mindig számíthattunk, de nagyon izgalmas, hogy az újoncok, akik most megmutatták magukat, átvisznek bennünket egy új korszakba” – mondta Bowman.

A válogatón világcsúcs nem született, ugyanakkor Josh Prenot – Gyurta Dániel főszámában – 200 mellen (2:07.17 p) és Ryan Murphy 100 háton (52.26 mp) a világ idei legjobbját érte el. A nőknél Katie Ledecky 200 (1:54.88 p), 400 (3:58.98 p) és 800 gyorson (8:10.32 p) is ranglistaelső eredményt úszott, míg Lilly King 100 mellen (1:05.20 p) érte el 2016 legjobb eredményét.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
Tegnap, 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39

Hány érmet szereztek a MOB elnökei? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 8. rész

Egyéb egyéni
2025.08.04. 15:32
Ezek is érdekelhetik