Rio 2016: az eddigi legnagyobb létszámú magyar úszócsapat; Hosszú titkolózik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.09. 17:13
Az eddigi legnagyobb létszámú, 36 tagú magyar úszócsapat vesz részt a riói olimpián.

A Margitszigeten tartott sajtótájékoztatón Hargitay András szövetségi kapitány arról számolt be, hogy az elmúlt öt olimpián folyamatosan növekedett a létszám, ugyanis Sydneyben 22, Athénban 27, Pekingben 30, Londonban 31 magyar úszó állt rajthoz.

A magyar szövetség (MÚSZ) mindegyik versenyző esetében jelezte, hogy milyen számokban indul. Az egyetlen kivételt a világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka jelentette. A Vasas klasszisáról annyi kiderült, öt egyéni és egy váltószámban szerepel, de azt kérte, amíg lehetséges, a MÚSZ ne hozza nyilvánosságra, mely számokban indul.

A csapat legidősebb tagja a 31 éves Risztov Éva, aki nyílt vízi úszásban címvédőként indul 10 kilométeren és rajthoz áll medencében 800 méteres gyorsúszásban is. A legfiatalabb a 15 éves Késely Ajna, aki már két aranyérmet nyert a jelenleg is zajló hódmezővásárhelyi junior Európa-bajnokságon.

„Azért most került kihirdetésre az elnökség által már korábban jóváhagyott csapat összetétele, mert volt néhány kérdés, amelyben a FINA megerősítésére vártunk” – mondta a szakvezető.

Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke röviden csak annyit mondott, nemcsak a mennyiség, hanem a minőség is számít.

„Nagy teher lesz, hogy én úszok elsőként Rióban 400 méter vegyesen, de ezt el kell viselnem” – jelentette ki a sportolók nevében Verrasztó Dávid.

A 36 olimpikon mellett további négy versenyző teljesítette az olimpiai induláshoz szükséges A-szintet. Ők azért nem utazhatnak Rióba, mert egy számban egy nemzetből legfeljebb ketten indulhatnak és övék volt a legrosszabb idő. Így maradt le az olimpiáról Burián Kata 200 méter háton, Juhász Adél 800 méter gyorson, Biczó Bence 200 méter pillangón és Zámbó Balázs 200 méter háton.Hargitay András szövetségi kapitány arról számolt be, hogy az elmúlt öt olimpián folyamatosan növekedett a létszám, ugyanis Sydneyben 22, Athénban 27, Pekingben 30, Londonban 31 magyar úszó állt rajthoz.

A magyar szövetség (MÚSZ) mindegyik versenyző esetében jelezte, hogy milyen számokban indul. Az egyetlen kivételt a világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka jelentette. A Vasas klasszisáról annyi kiderült, öt egyéni és egy váltószámban szerepel, de azt kérte, amíg lehetséges, a MÚSZ ne hozza nyilvánosságra, mely számokban indul.

A csapat legidősebb tagja a 31 éves Risztov Éva, aki nyílt vízi úszásban címvédőként indul 10 kilométeren és rajthoz áll medencében 800 méteres gyorsúszásban is. A legfiatalabb a 15 éves Késely Ajna, aki már két aranyérmet nyert a jelenleg is zajló hódmezővásárhelyi junior Európa-bajnokságon.

„Azért most került kihirdetésre az elnökség által már korábban jóváhagyott csapat összetétele, mert volt néhány kérdés, amelyben a FINA megerősítésére vártunk” – mondta a szakvezető.

Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke röviden csak annyit mondott, nemcsak a mennyiség, hanem a minőség is számít.

„Nagy teher lesz, hogy én úszok elsőként Rióban 400 méter vegyesen, de ezt el kell viselnem” – jelentette ki a sportolók nevében Verrasztó Dávid.

A 36 olimpikon mellett további négy versenyző teljesítette az olimpiai induláshoz szükséges A-szintet. Ők azért nem utazhatnak Rióba, mert egy számban egy nemzetből legfeljebb ketten indulhatnak és övék volt a legrosszabb idő. Így maradt le az olimpiáról Burián Kata 200 méter háton, Juhász Adél 800 méter gyorson, Biczó Bence 200 méter pillangón és Zámbó Balázs 200 méter háton.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
Tegnap, 6:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik