Rio 2016: a magyarokat legyőző orosz párost is kizárták

MTI MTIMTI MTI
2016.07.26. 14:02
Öt orosz kajakosnak, illetve kenusnak nem adott indulási engedélyt a riói olimpiára a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF).

Jelena Anjusina (K–2 500 m), Natalja Podolszkaja (K–1 200 m), Alekszandr Gyacsenko (K–2 200 m), Andrej Krajtor (C–1 200 m) és Alekszej Korovaskov (C–2 1000 m) nem vehet részt a jövő pénteken kezdődő nyári játékokon. A múlt hétfőn nyilvánosságra hozott úgynevezett McLaren-jelentés mindegyikükről azt állította, hogy doppingmintákat manipuláltak.

Gyacsenko Jurij Posztrigajjal négy évvel ezelőtt, Londonban aranyérmes volt K–2 200 méteren, míg Alekszej Korovaskov Ilja Pervuhinnal C–2 1000 méteren győzött a júniusi, moszkvai Európa-bajnokságon. Utóbbi versenyben a Vasbányai Henrik, Mike Róbert duó lett a harmadik. A második Andrej Bahdanovics, Alekszandr Bahdanovics fehérorosz kettőst már egy korábbi döntésével megfosztotta a riói indulás lehetőségétől az ICF.

„Ha úgy tekintjük, Európa-bajnokok vagyunk, hiszen az előttünk végzett két egységet kizárták” – nyilatkozott a távirati irodának Mike Róbert.

Hozzátette: a riói olimpia szempontjából rendkívül fontos döntés, hogy csak tisztán versenyző sportoló indulhasson a játékokon. A 2013-ban világbajnok páros tagja az esélyekről úgy nyilatkozott: „aki az idén megvert minket, azt kizárták”.

Múlt hétfőn hozták nyilvánosságra Richard McLarennek, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fővizsgálójának jelentését, amelyből kiderült, egyértelműen bizonyítottnak találták azokat a vádakat, hogy a 2014-es szocsi téli olimpia kapcsán központilag irányított doppingolás folyt Oroszországban.

A jelentés nyomán a WADA azt javasolta a NOB-nak, hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról. A szervezet végrehajtó bizottsága azonban vasárnap úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre van szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09