A pontversenyben éllovas Grönholm kiesett a negyedik szakasz hajrájában

Vágólapra másolva!
2007.11.16. 12:07
A pontversenyben éllovas Marcus Grönholm már a negyedik szakaszon kiesett a szigetországi világbajnoki futamon, az Ír-ralin. A finn klasszis bakijának köszönhetően a négy pontos hátránnyal második Sebastien Loeb nagy esélyt kapott arra, hogy megelőzze legfőbb riválisát.
Marcus Grönholm kiesett a negyedik szakaszon
Marcus Grönholm kiesett a negyedik szakaszon
Marcus Grönholm kiesett a negyedik szakaszon
Marcus Grönholm kiesett a negyedik szakaszon

Grönholm csütörtökön még megnyerte a szuperspeciálist szakaszt, de pénteken nagyot hibázott. A negyedik etap végéhez közeledve lesodródott az útról, falnak csúszott és Ford Focus WRC-je olyan súlyos károsodást szenvedett, hogy nem tudta folytatni a száguldást. A rövid időre eszméletét vesztő pilótát megfigyelés céljából kórházba szállítótották.

Három szakasz után Loeb (Citroën C4) vezetett, utána azonban kisebb bajba került. Kocsijának hátsó felfüggesztése ugyanis meghibásodott, de ez nem vezetett kieséshez. Igaz, a francia klasszis átadta az első helyet csapattársának, Dani Sordónak, de mindössze 2,2 mp köztük a különbség.
A mezőny a mezőny kilenc írországi aszfaltos szakasznak vág neki.

Marcus Grönholm a verseny előtt négy ponttal előzi meg a címvédő Sébastien Loeböt a világbajnoki pontversenyben. A Fordnak csupán három pontot kell szereznie a viadalon, és idén is övék lehet a konstruktőri cím.

1. ÍR RALI: A VILÁGBAJNOKSÁG 15. FUTAMA - ÁLLÁS KÉT NAP UTÁN (10 SZAKASZ, 168,07 VERSENYKILOMÉTER) - ÉLMEZŐNY:
1. Sébastien Loeb (francia, Citroën C4 WRC) 1:33:15,9 óra
2. Daniel Sordo (spanyol, Citroën C4 WRC) + 11,2 másodperc
3. Jari-Matti Latvala (finn, Ford Focus WRC) + 1:28,4 perc
4. Mikko Hirvonen (finn, Ford Focus WRC) + 1:53,2 perc
5. Petter Solberg (norvég, Subaru Impreza WRC) + 2:19,2 perc
6. Guy Wilks (brit, Subaru Impreza WRC) + 4:13,6 perc
7. Manfred Stohl (osztrák, Citroën Xsara WRC) + 4:41,9 perc
8. Matthew Wilson (brit, Ford Focus WRC) + 6:45,4 perc
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik