Tereprali Vk, Dubaj: a Szalay- Bunkoczi kettős a 10. helyen

2007.11.01. 23:13
Címkék
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a kilencedik helyen fejezte be a szakaszt az UAE Desert Challenge elnevezésű dubaji tereprali viadal ötödik napján, az összetettben pedig felzárkózott a tízedik pozícióba.
Az idény utolsó sivatagi Világkupa-versenyén az idei Dakar-ralin győztes francia Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret duó vezet."A szakasz eleje nagyon jól sikerült, az első ellenőrző pontig több előttünk rajtolót is megelőztünk, ami azért nagy szó, mert ma már csak igazán gyors pilóták indultak előttünk" - mondta az Opel Antarával versenyző Szalay. - "Sajnos ezután kaptunk egy defektet, körülbelül tíz percet veszítettünk, ennek ellenére ez volt az egyik legélvezetesebb szakasz az összes közül. Az utolsó húsz kilométeren még volt egy kis kalandunk: a tetőablakon keresztül annyi homok jött be, hogy beszorult a gázpedál mögé. Többször is lassítani kellett, hogy lábbal vissza tudjam húzni a pedált."A csapattól származó információk szerint Szalayék akár az utolsó pontszerző pozíciót, vagyis a nyolcadik helyet is elcsíphetik a versenyen, amelynek 2210 km az össztávja, a szelektív szakaszok hossza pedig 1506 km. "Bízom benne, hogy tudunk még előrébb lépni, mert nincs messze a pontszerző hely" - mondta Szalay.A viadal péntek este fejeződik be.
Eredmények (állás az 5. nap után):
1. Peterhansel, Cottret (francia, Mitsubishi Pajero Evo) 14:45:14 ó
2. Sainz, Perin (spanyol, francia, Volkswagen Race Touareg) 9:45 perc hátrány
3. al-Attijah, Thörner (katari, svéd, BMW X3) 12:59 p h.
...10. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Antara RR) 4:25:37 óra h.
Eredmények (állás az 5. nap után):
1. Peterhansel, Cottret (francia, Mitsubishi Pajero Evo) 14:45:14 ó
2. Sainz, Perin (spanyol, francia, Volkswagen Race Touareg) 9:45 perc hátrány
3. al-Attijah, Thörner (katari, svéd, BMW X3) 12:59 p h.
...10. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Antara RR) 4:25:37 óra h.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
7 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
7 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
7 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
7 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
7 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
8 órája