Marcus Grönholm magabiztos előnnyel vezet a címvédő Loeb előtt

Vágólapra másolva!
2007.06.02. 19:24
Az 54. Akropolisz-rali szombati napját követően megnyugtató előnnyel tartja vezető helyét a Ford kétszeres világbajnoka, Marcus Grönholm. A regnáló világbajnok Sébastien Loeb a második, mögötte Petter Solberg a harmadik. A Subaru norvég versenyzője egész nap maga mögött tudta tartani a háromszoros világbajnokot, végül mechanikai hiba miatt visszacsúszott a dobogó harmadik fokára.

A Subaru csapatánál nagyon örültek a tegnapi jó eredményeknek, hiszen Petter Solberg a második helyről, Chris Atkinson pedig harmadikként várta a 2007-es Akropolisz-rali folytatását.

A mai nap a rali leghosszabb, majd 50 kilométeres szakaszával kezdődött, ami a japán gárdának nem adott okot az örömre. Atkinson ugyanis defektet kapott, és a szakaszgyőztes Grönholmhoz képest 2 percet veszített, így a hetedik helyre csúszott vissza az összetettben.

Ugyanezen a szakaszon Mikko Hirvonen betörte a szélvédőjét, de a finn folytatni tudta; ellentétben Daniel Sordoval, akinek a következő gyorsaságin megállt az autója, és feladni kényszerült a viadalt.

A folytatásban Marcus Grönholmnak sikerült megdupláznia előnyét üldözőivel szemben, és a befejező napot több mint negyven másodperces előnnyel várhatja. A mai nap Petter Solberg és Sébastien Loeb csatájáról szólt, a második helyért.

A 2003-as norvég világbajnok egy gyorsasági kivételével végig maga mögött tudta tartani a háromszoros vb-győztes Loeböt. A tizenhatodik etap azonban nem várt fordulatot hozott: mindkét Subaru-pilótának gondjai támadtak az autó felfüggesztésével. Petter Solberg sok időt veszített, és visszacsúszott a harmadik helyre.

Vasárnap bár további 6 szakaszt teljesít a mezőny, hosszú gyorsasági már nem vár a pilótákra; így amennyiben vezetői hiba nem történik, úgy Loeb és Solberg párharcában várhatóak már csak izgalmak.

Harangi László

54. AKROPOLISZ-RALI - A VILÁGBAJNOKSÁG NYOLCADIK FUTAMA

ÁLLÁS HÁROM NAP UTÁN (17 SZAKASZ, 255,5 VERSENYKILOMÉTER) - ÉLMEZŐNY:
1.Marcus Grönholm (finn, Ford Focus WRC) 3:00:22,3 óra
2.Sébastien Loeb (francia, Citroën C4 WRC) + 43,3 másodperc
3.Petter Solberg (norvég, Subaru Impreza WRC) + 1:07,6 perc
4.Mikko Hirvonen (finn, Ford Focus WRC) + 2:32,1 perc
5.Henning Solberg (norvég, Ford Focus WRC) + 3:09,3 perc
6.Chris Atkinson (ausztrál, Subaru Impreza WRC) + 5:25,0 perc
7.Jan Kopecky (cseh, Skoda Fabia WRC) + 6:55,4 perc
8.Manfred Stohl (osztrák, Citroën Xsara WRC) + 7:32,0 perc
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik