PLL Beharang. 2015. ősz 5. forduló

2541234 25412342541234 2541234
Vágólapra másolva!
2015.10.04. 18:10
Címkék
Már októbert írunk, mikor a PLL 2015. őszi szezonjában még minden osztályban van nyeretlen és veretlen is. Hogy mennyit szűrhetünk le a féltáv...

Már októbert írunk, mikor a PLL 2015. őszi szezonjában még minden osztályban van nyeretlen és veretlen is. Hogy mennyit szűrhetünk le a féltáv után azt majd a jövőheti Beharangban írom meg mert most még nem vagyunk túl a felén, de azért meglatolgatom az esélyeket.Már októbert írunk, mikor a PLL 2015. őszi szezonjában még minden osztályban van nyeretlen és veretlen is. Hogy mennyit szűrhetünk le a féltáv után azt majd a jövőheti Beharangban írom meg mert most még nem vagyunk túl a felén, de azért meglatolgatom az esélyeket.


PÁZMÁNY LABDARÚGÓ LIGA

2015. évi őszi szezon

2015. X. 5.

5. forduló

8:05 – 8:45 Névtelenek B – In-Kal FC (IV.o.)
Kétségtelenül kettészakadt a IV.o. tabellája, már ami a pontokat illeti. A bajnoki címért 4 csapat is verseng, ez a négy csapat pedig ma megmérkőzik egymással, nevezetesen a Névtelenek B az In-Kal FC ellen, illetve a Buda FC a Kispályások ellen. Egyből az első mérkőzésen a listavezető és a második helyezett csap össze. Mindketten 7 pontosak, azonban a Névtelenek B eggyel kevesebb meccsen gyűjtött ennyit - elmaradt meccsük egyből az első fordulóból a Húsleves FC ellen volt.
Még bármi lehet, tippelni nehéz volna, azt sem lehet mondani, hogy aki itt nyer az közelebb lenne a bajnoki címhez, viszont aki veszít, az távolabb kerül tőle.

8:50 – 9:30 Húsleves FC – Játék Csatárok Nélkül (IV.o.)
A Húsosok eddig inkább nem játszottak, mint igen, a Csatár Nélküliek pedig inkább kikaptak, mint nem. Egyesek szerint a PLL legalja csap majd össze egymással, de én ám egyáltalán nem tartozom ezek közé az egyesek közé!

9:35 – 10:15 AS Iustum – Jam-Jam (I.o.)
A Jam-Jam azok után, hogy a 3. fordulóban elszenvedte első vereségét, viszonylag könnyen lépett át a Rangers elleni meccsen, ahol 8-5-re nyertek, nehéz helyzetbe hozva ezzel a Budapest Rangers csapatát a dobogóért folytatott harcban.
Most az a Iustum következik, aki eddig 0 ponttal áll a tabella végén és újra közel lehet a kieséshez, de én továbbra sem írnám le a sötétkékeket, papíron akár még a 4. helyre is odaérhetnek, ehhez viszont már a Jam-Jam elleni meglepetés is szükséges lehet.


10:20 – 11:00 KEVERTon – Gradus (II.o.)

11:05 – 11:45 H2Os Póló – Smasszer FC (I.o.)
A két friss első osztályú csapat játszik egymással hétfő délelőtt végén, és meglepetés vagy sem, de mindkét csapat harcban van a bronzért!
A mindigbajnok Pólósok két nagy arányú vereséggel kezdték a szezont, majd jött két meglepően magabiztos győzelem előbb a Bp. Rangers, majd az AS Iustum ellen.
Hasonlóan rosszul kezdtek a Smasszerék is, két vereség után legyőzték a Iustumot, majd győzelemmel felérő döntetlent értek el az első helyezett Pázmány Yellow Sox ellen (utóbbi meccs még fájó is lehet számukra, hiszen nagy arányú vezetést engedtek ki a kezükből).
Most egymás ellen mérkőznek meg, a győztes pedig a dobogóról várhatja a szezon második felét - amennyiben a Rangers vereséget szenved a mindezidáig veretlen PYS ellen!

11:50 – 12:30 FRÖCCSKERT A.S.C. Pénz&Sárm (III.o.)
Következnek a III.o. veretlenjei! Jelenleg a Fröccsösök várhatják első helyről a fordulót, de a Sármosok elmondhatják magukról, hogy az egyetlen 100%-os csapat (na persze a méltán híres és oly nagyszerű New Yellow Soxon kívül).
Állítólag a PLL Góllövőlistáinak felét vezető Bencze "Johnyka" János sérülés miatt hiányzik majd a derby d'Pázmányról, azonban ezt Francesco "az olasz csődör" Colabruni mondta, akinek azt sem hiszem el, amit kérdez, úgyhogy majd meglátjuk!

12:35 – 13:15 Power Rangers – New Yellow Sox (II.o.)
A NewYello' megnyerte a 4. forduló rangadóját a Meccsetnyer United ellen, ezzel egy lélegzetvételnyi előnyhöz jutottak, azonban a Power Rangers az utóbbi két meccsét nagy arányban megnyerte és vérszemet kapott a United botlása után, amennyiben a NYS-t is megverik, úgy a bajnoki cím sem tűnhet majd elérhetetlennek számukra.

13:20 – 14:00 Meccsetnyer United – Pasos United (II.o.)

14:05 – 14:45 Buda FC – Kispályások (IV.o.)
A IV.o. másik két bajnokaspiránsa is megmérkőzik egymással, ahogy arról már az első meccs kapcsán beszéltünk, a Buda FC és adott esetben a Kispályások is feljutásra esélyes lehet.
Előbbi rendkívül látványos, gólgazdag játékot mutatott eddig, mérkőzéseiken átlagban 14 (és fél!) gól születik, amivel toronymagasan a legnézhetőbb meccseket játsszák.
Ugyanakkor a Kispályások kapták ezidáig a legkevesebb gólt, 3 meccs alatt csupán nyolcszor sikerült bevenni (kis)kapujukat.

14:50 – 15:30 Pászítók – Névtelenek (III.o.)
A Pászítóknak eddig nem ment jól, mindhárom meccsüket elbukták, igaz, a Zöldfülűek ellen közel jártak első pontjaik megszerzéséhez, míg a Névtelenek szoros meccseket játszva 1 győzelemmel és 2 vereséggel egyelőre a harmadikok - és elnézve a P&S és a Fröccsösök formáját, lehet, hogy ez lesz a legmagasabb célkitűzésük az idei szezonban.

15:35 – 16:15 Pázmány Yellow Sox – Budapest Rangers FC (I.o.)
A PYS múltheti botlásának nem csak a Jam-Jam, de még a Budapest Rangers is örülhetett. Ha most ők nyernek, 1 pontra megközelíthetik a listavezetőt és féltávnál megtartják a dobogós helyüket is, azonban aki utoljára megverte a YellowSox-t, az utána bajnok lett. Mondjuk ezzel csak egy tényt közöltem, nincs semmi tanulsága, de a fejemben még jól hangzott.

16:20 – 17:00 Humán Madrid – Pázmány Zöldfülűek (III.o.)

A Humán Madrid eddig a két legerősebb csapat ellen játszott és csak egy pontot zsebelt be, két meccsük is halasztott volt, most azonban egy nyerhetőbb meccs következik a Zöldfülűek ellen, akik eddig csak a Pászítókat tudták legyőzni, őket is csak egy szoros meccsen 6-5 arányban. Ha valaki még lesz olyan perverz, hogy az utolsó meccset is végignézze, biztosan jó iramú találkozót láthat!

Köszönöm a figyelmet!
CSAK A PÁZMÁNY!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik