Na ne már: tényleg felnőtt Neymar?

Az elmúlt hetekben Angliában megsirattuk Fergusont és Beckhamet, Németországban a Bayern Münchent méltattuk, Spanyolországban pedig Jose Mourinho Madridját elemeztük – a várva várt záró részre, az olasz és magyar összefoglalóra azonban még várni kell, ugyanis az élet közbeszólt. Pontosabban a Konföderációs Kupa. Eredetileg nem volt tervben poszt a tornáról, de aztán mégis úgy döntöttem, írok néhány keresetlen szót a brazíliai elővébéről, mert érdemes. És elolvasni is az lesz!

Sokan úgy érzik, a Konföderációs Kupának semmi értelme, teljesen hasztalan, az uborkaszezonban csak kifacsartan lépnek pályára a futballisták, a színvonal pedig botrányos. A különböző konföderációk bajnokainak csatájára senki nem kíváncsi... Nos, nekem kifejezetten tetszett ez a két hét! Egy évvel a világbajnokság előtt kaptunk egyfajta képet az erőviszonyokról, valamint a brazil biztonságról (kincs, ami nincs…), az is kiderült, hogy az éjfélkor kezdődő meccsek előtt nem árt majd beverni néhány kávét, viszont az esti 9 órai kezdés nagyjából ideálisnak mondható. A közbiztonság nem tökéletes Brazíliában, a spanyolokat rendesen kirabolták, de nem csak földi értékeiktől fosztották meg a hispánokat, hanem az egyeduralkodástól is: a házigazdák tönkre verték őket a fináléban.

Még időben jött pofon...

Azt nem jelenthetjük ki biztosan, hogy a tiki-taka ideje lejárt, de hogy kiismerhetővé vált az ellenfelek számára, az biztos. Del Bosqué-nak lesz egy éve arra, hogy kitalálja a nyerő játékstílust és taktikát, mert ez a spanyol válogatott nem igazán volt meggyőző. Jó, a csoportmeccseket még könnyen vették Iniestáék (Tahitinek tízet rúgtak…), de aztán az elődöntőben és a fináléban 210 perc alatt már egyetlen gólra sem voltak képesek. Az egyébként stabil védelem is csődöt mondott (csak az olaszokon múlt, hogy nem ejtették ki őket a rendes játékidőben…), a Barcelonára építő középpálya fásultan, ötlettelenül és formán kívül labdázgatott, Torres és Villa pedig már évek óta keresik régi önmagukat. Torres ugyan öt góllal társbérletben gólkirály lett, de ne feledjük, ebből négyet a rémgyenge Tahitinek vágott, és összességében megint nem váltotta meg a világot – ez ugye Krisztus óta senkinek nem sikerült… Xavi egész idényben halovány teljesítményt nyújtott, de szerintem Pedro sem válogatott szintű labdarúgó, és csodálom, hogy a Bayern Münchenbe egy éve 40 milláért érkező és pazar szezont futó Javi Martinez csak epizód szerepeket kapott. Pozitívum Jesus Navas játéka, akiben sok potenciál rejtőzik, nagy üzletet csinált vele a Manchester City. Tavaly az EB-n hiányoltuk a klasszikus kilencest a pályán, Del Bosque idén visszaállt erre, de az egy előretolt éknél nekem jobban tetszett a kétcsatáros játék, szerintem Torres és Villa megértették egymást, és eredményesek, gólképesek is voltak együtt. Persze, változnak az idők és a labdarúgók is – a spanyol válogatottnak is változnia kell, mert ugyan ez csak egy félig komoly torna volt, nem feltétlenül kell erre alapozni, de a hibákra azért felhívta a figyelmet: a spanyolok nem egyértelmű esélyesei a 2014-es világbajnokságnak. De még lehetnek azok…

Scolarival a siker is visszatért?