„Hozzam haza, amiről mindig álmodoztam” – ezt az útravalót kapta Vigvári Vince testvérétől és nagypapájától

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.07.26. 12:45
null
Öt olimpiai újonccal vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott az olimpiának. Közülük Bányai Márkkal, Nagy Ádámmal és Vigvári Vincével beszélgettünk az elutazáskor a reptéren.

„Hozzam haza, amiről mindig álmodoztam” – ezt az útravalót kapta Vigvári Vince testvérétől, a magyar férfi vízilabda-válogatott bő keretében még szereplő Vigvári Vendeltől, és nagypapájától, a kétszeres olimpiai bajnok Schmitt Páltól. Hogy egészen pontosan mit szeretne hazahozni Párizsból, azt az olimpiai újonc nem szerette volna hangosan kimondani, de tudjuk, mi a mindenkori cél vízilabda-válogatottunknál. 

Videónkból az is kiderül, hogy 21 éves világbajnokunk többet aludt-e az elutazás előtti éjjel, mint a szintén első ötkarikás játékára készülő Nagy Ádám, továbbá Bányai Márk is beszél arról, hogyan éli meg azt, hogy teljesül gyerekkori álma: védhet az olimpián. Emellett szó esik arról is, mennyire volt kemény a felkészülés és mennyire kovácsolódott össze a csapat Párizsra. 

 

Legfrissebb hírek

Hosnyánszky Madarashoz hasonlította – Nagy Ákos megtisztelőnek tartja

Vízilabda
2025.08.01. 10:11

Felkészülés: Nagy Ádám és Yaakobishvili Antal kezdőként, Nego és Fenyő csereként lépett pályára

Légiósok
2025.07.30. 20:42

Csoma Kristóf elárulta, mi adott neki igazán extázisélményt a világbajnokságon

Vízilabda
2025.07.30. 07:27

Négygólos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a vb-n a férfi pólóválogatott

Vizes vb 2025
2025.07.18. 12:52

Varga Zsolt: A következő egy hétben dől el a torna

Vizes vb 2025
2025.07.16. 20:42

Vismeg Zsombor: A spanyolokat is zavarba lehet hozni

Vizes vb 2025
2025.07.16. 06:55

Varga Zsolt: Figyelnünk kell a japánok gyors mozgására és lefordulásaira

Vizes vb 2025
2025.07.13. 15:34

Vizes vb: megérkezett Szingapúrba, de nem edzett a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.07.08. 12:49
Ezek is érdekelhetik