Serie A: zárt kapuk mögött játssza utolsó két bajnokiját a Genoa

Vágólapra másolva!
2012.04.23. 18:02
Címkék
Az olasz szövetség döntése értelmében a szezonból hátralévő utolsó két hazai bajnokiját zárt kapuk mögött kénytelen megrendezni a Genoa labdarúgócsapata.

A genovaiakat azt követően sújtották büntetéssel, hogy vasárnap nézőtéri rendbontás miatt félbeszakadt a Siena elleni bajnokijuk a 34. fordulóban.

Miután a Siena négygólos előnybe került Genovában, a drukkerek füstbombákat dobtak a pályára a második félidő elején, illetve nekirontottak a játékteret a nézőtértől elválasztó kerítésnek. Marco Rossi, a genovaiak csapatkapitánya igyekezett nyugtatni a feldühödött drukkereket, de csak 45 perc elteltével folytatódhatott a mérkőzés. A hazaiak végül egy öngól révén tudtak szépíteni, így 4–1-re kaptak ki.

A Genoa 12 mérkőzés óta nyeretlen a bajnokságban, mindössze egy ponttal található a vonal felett és előzi meg a még kieső helyen tanyázó Leccét. A klubnál edzőcserét is magával hozott a tegnapi mérkőzés: Alberto Malesanit másodszor menesztették a szezonban a csapat éléről, helyét Gigi De Canio veszi át. A piros-kékek a Bolognát és az Udinesét fogadják még otthon a bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
45 perce

Bősze Levente a Como játékosa lett – hivatalos

Olasz labdarúgás
56 perce

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
1 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
1 órája

Női kézilabda BL: Debrecen–Gloria Bistrita

Kézilabda
1 órája

Magyar Kupa: Szarvaskend–Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Bukás vetett véget Marc Márquez nagy sorozatának, Bezzecchié a misanói sprint

Egyéb autó-motor
1 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik