Luis Enrique: A hibákért elnézést, mindent köszönök, Forza Roma!

2012.05.12. 14:04
null
Luis Enrique cáfolta, hogy problémás lett volna a viszonya Francesco Tottival (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
Az olasz élvonalbeli Roma labdarúgócsapata tegnap hivatalosan is megerősítette a vezetőedző, Luis Enrique nyári távozásáról szóló híreket, és azóta a szakember is nyilatkozott – sajtótájékoztató keretében köszönt el Rómától.

„Ez egy csodálatos kaland volt, de néhány szurkoló nem értett meg engem, és én már túl fáradt vagyok" – mondta a Roma vezetőedzője, Luis Enrique, hozzátéve, hogy az együttessel már két nappal ezelőtt közölte a távozási szándékát.

„Hatalmas öröm volt számomra ennél a klubnál dolgozni, és soha nem fogom megbánni, hogy a Roma vezetőedzője lettem. Most azonban távozom, mert eléggé elfáradtam azután, hogy az egész idényben száz százalékig a csapatra koncentráltam. Ezért biztosan nem vállalok el edzői megbízatást a közeljövőben" – fogalmazott az idény végén távozó szakember, aki tavaly nyáron érkezett Rómába a Barcelona B-től.

„Minden erőmet a csapatra fordítottam, de tisztában vagyok vele, hogy csak az eredmények számítanak. Ám úgy gondolom, nem volt annyira szörnyű szezonunk. A kemény munkánknak köszönhetően sokat fejlődött az együttes, ám rajongóink egy része nem értett meg engem, pedig én mindig mindenkivel tisztességes, őszinte voltam" – nyilatkozta a 37 forduló után a 7. helyen álló Roma vezetőedzője, aki tagadta azokat a pletykákat, melyek szerint rossz viszonyt ápolt volna Francesco Totti csapatkapitánnyal.

„Különleges volt a kapcsolatunk, de egyáltalán nem nevezném problémásnak, sőt épp ellenkezőleg" – válaszolta erre vonatkozólag a spanyol tréner, aki ugyanakkor elismerte, az ő munkájának is voltak gyengébb pontjai.

„Mint edző természetesen követtem el hibákat. Sok mindenen lehetne még javítani és hihetetlenül csalódott vagyok, amikor ez nem sikerül, amikor nem megy jól a csapatnak. Kívánok a Romának a jövőben szép sikereket, és ha követtem el hibákat, azokért elnézést kérek. Ugyanakkor ha a következő szezonra is maradtam volna, ugyanezt az utat folytattam volna, mert hiszek abban a stílusban, amelyet képviselek. Köszönök mindent, Forza Roma!" – köszönt el Luis Enrique, aki holnap a Cesena elleni meccsel búcsúzik. Az edző nem zárta ki annak lehetőségét, hogy dolgozik még Olaszországban, de hangsúlyozta, most időre van szüksége, pihenni szeretne.

 

 

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Svájc–Magyarország a hoki-vb-n, FTC–Honvéd döntő a vízilabda ob I-ben

Minden más foci
3 órája

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
3 órája

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
4 órája

Negyeddöntőben a finnek, továbbra is pont nélkül a brit válogatott a jégkorong-vb-n

Jégkorong
4 órája

Planéta Szimonetta két gólt lőtt pályafutása utolsó meccsén

Kézilabda
4 órája

Egy csapat van csak nyugaton – Mohay Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Az Olympiakosz kiejtette a címvédőt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája

Története során először Francia Kupa-győztes a Lens

Francia labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik