B. A.
2023.09.22 16:00 Frissítve: 2023.09.22 16:31

Juventus: Be kell jutnunk a legjobb négy közé – Allegri

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus vezetőedzője szerint korai még a bajnoki címről beszélni a torinóiak esetében, különben is nekik a BL-be jutás az elsődleges céljuk.

Massimiliano Allegri óvatosságra inti a Juve-szurkolókat (Fotó: Getty Images)

 

A Juventus jól kezdte a 2023–2024-es bajnoki idényt, eddig négy mérkőzésen három győzelem mellett egy vereség a mérlege, a 10 szerzett ponttal a hibátlan Inter mögött második a tabellán. A torinói csapat ráadásul nem indul semmilyen nemzetközi kupában, így a kettős terhelés hiánya jelentős előny lehet neki a bajnoki versenyfutásban.

Massimiliano Allegri, a Juventus vezetőedzője szerint azonban korai még erről beszélni. „Növelni kell a fókuszt, mert túl nagy az eufória körülöttünk. Holnap még csak az ötödik meccsünk lesz az idényben, ráadásul a Sassuolo ellen az elmúlt években mindig nehéz párharcaink voltak” – idézi Allegrit a Football Italia.

Az olasz tréner elmondta, hogy Federico Chiesa és Dusan Vlahovics is bevethető, noha mind a ketten külön edzettek pénteken. Az idényre a célkitűzés a Bajnokok Ligája-szerepelést érő első négy hely egyikének megszerzésre. „Be kell jutnunk a legjobb négy közé, noha ez nem lesz könnyű. Az Inter, a Milan és a Napoli is felettünk van. Egyszerre csak egy lépést teszünk, kiegyensúlyozottan, hangulatingadozások nélkül.”

A Juventus várható játékáról elmondta, kevesebb látványos meccsere kell számítani, mert az eredmény az elsődleges. Hozzátette: a fiatalok – Fabio Miretti, Nicolo Fagioli, Andrea Cambiasso, Samuel Iling Junior és Federico Gatti – szerepe kulcsfontosságú, mert megfelelő fejlődés esetén ők lehetnek a Juventus jövője.

AZ ÁLLÁS
  1. Internazionale4413–1+12 12
  2. Juventus4319–2+7 10
  3. Milan4319–7+2 9
  4. Lecce4227–4+3 8
  5. Napoli42118–5+3 7
  6. Frosinone42117–6+1 7
  7. Torino42115–4+1 7
  8. Fiorentina42119–907
  9. Hellas Verona42114–407
10. Atalanta4228–5+3 6
11. Bologna41213–4–1 5
12. Roma411211–6+5 4
13. Genoa41124–7–3 4
14. Monza41123–6–3 4
15. Lazio4134–7–3 3
16. Udinese4311–4–3 3
17. Sassuolo4135–9–4 3
18. Cagliari4221–4–3 2
19. Salernitana4223–8–5 2
20. Empoli440–12–12 0

 

2023.12.03 08:01:57

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Nagyon nem ment a címvédőnek; visszavette az első helyet a Juventustól a milánói csapat.

2023.11.26 16:30:28

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Már az első félidőben kialakult a végeredmény, a második félidő csalódást keltő játékot hozott.

2023.10.28 19:44:26

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

A Napoli grúz támadója, Kvarachelia a lefújás előtti másodpercekben meccslabdát rontott.

2023.10.22 10:03:29

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Csak éppen most a torinóiaknak szerezte meg a győzelmet – sokba került a piros lap a Milannak, nagyot lépett előre a Juve.

2023.10.12 13:01:03

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

A 124 oldalas kötet stílusa éppen olyan, amilyen minden idők egyik legjobb védőjének játéka is volt.