Inter: tényleg lejárt Icardi ideje – Lukakué a 9-es mez

Vágólapra másolva!
2019.08.09. 09:56
Nagyon úgy tűnik, hogy tényleg lejárt az Inter labdarúgócsapatánál Mauro Icardi ideje.

Mint megírtuk, csütörtökön, az angol átigazolási piac hajrájában hivatalossá vált, hogy Romelu Lukaku a Manchester Unitedtől az Interhez szerződik. A milánói együttes 75 millió eurót fizetett érte, amivel a belga támadó lett a Serie A történetének negyedik legdrágább igazolása.Romelu Lukaku a Manchester Unitedtől az Interhez szerződik. A milánói együttes 75 millió eurót fizetett érte, amivel a belga támadó lett a Serie A történetének negyedik legdrágább igazolása.

Noha Lukaku klubváltása már önmagában is valószínűvé tette, hogy az előző idényben kegyvesztetté vált Mauro Icardi ideje lejárt a fekete-kékeknél, az Inter most a közösségi oldalán megosztott egy fotót, amelyen Lukaku már az olaszok mezében pózol, ebből pedig rögtön ki is derült, hogy az övé lett Icardi évekig viselt 9-es számú dressze.


A következő hetekben eldől tehát, hol folytatja Mauro Icardi a pályafutását – az már biztos, hogy ezen a nyáron nem távozik Angliába. Az argentin csatárnak 2021 júliusáig van érvényes megállapodása az Interrel, a transfermarkt.de piaci portál 80 millió euróra becsüli az értékét.

Icardi összesen 214 tétmérkőzésen lépett pályára az olasz csapatban, ezeken 124-szer volt eredményes, emellett kiosztott 28 gólpasszt is.

Legfrissebb hírek

Eltiltást kapott Conte az Inter elleni meccsen történt kiállítása miatt

Olasz labdarúgás
12 órája

Serie A: a Juventus öt góllal küldte haza a Cremonesét

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 22:55

Serie A: Chivu figyelmeztetett, szerinte négy-öt csapat is versenyben van a bajnoki címért

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 10:02

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
2026.01.11. 22:43

A hajrában csúszott ki a Fiorentina kezéből a három pont a Milan ellen, idegenben nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.01.11. 17:18

Már az 51. másodpercben előnybe került a Lecce, de így is kikapott a Parmától

Olasz labdarúgás
2026.01.11. 14:36

A hajrában szenvedte ki a győzelmet a Roma, a 94. percben mentett pontot a Como

Olasz labdarúgás
2026.01.10. 22:40

Kimaradt a büntető a 99. percben, nem szakadt meg a Milan bajnoki veretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.01.08. 22:54
Ezek is érdekelhetik