Gianluigi Buffon nem szomorkodik az elbukott BL-döntők miatt

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2024.02.11. 18:21
FC Internazionale v Parma Calcio 1913 - Coppa Italia
Gianluigi Buffon tavaly, a Parma színeiben (fotó: AFP)
Gianluigi Buffon nem bánkódik a három elveszített BL-döntő miatt, azt viszont sajnálja, hogy tizennyolc évesen pénzért vette meg az érettségijét.

Nincs benne hiányérzet. Bár Gianluigi Buffon három Bajnokok Ligája-döntőt veszített el a Juventusszal, a világbajnok kapus egyáltalán nem bánkódik az elbukott finálék miatt. Holott lehetne némi hiányérzete, miután a futballtörténelem egyik legjobb kapusaként soha nem tudta elhódítani a legrangosabb nemzetközi klubtrófeát. Igaz, ez nem feltétlen rajta múlt. Az utóbbi évtizedek egyik legunalmasabb döntőjében, 2003-ban a Juventus 0–0 után tizenegyespárbajban kapott ki a Milantól, 2015-ben a Barcelona egyértelműen jobb volt, és magabiztosan, 3–1-re nyert az olaszok ellen, 2017-ben pedig a Real Madrid győzte le simán, 4–1-re a Juvét. 

„Soha nem volt bennem fájdalom az elveszített BL-döntők miatt, sokkal inkább motivált, és arra ösztönzött, hogy minden évben harcoljak a trófeáért – idézte a La Repubblica Gianluigi Buffont. – Inkább a Juventus-család, a társak és az edzők miatt sajnálom, hogy nem jött össze a BL-győzelem. Na és persze a szurkolók miatt, akik csaknem harminc éve várnak arra, hogy a csapat újra elhódítsa a trófeát. Számomra mindig nagy öröm volt a Bajnokok Ligájában védeni, és persze úgy lett volna kerek a történet, ha sikerül megnyernem, de nem bánkódom amiatt, hogy így alakult.” 

A tavaly augusztusban a Parmától visszavonult kiváló kapus azért így is rendkívül sikeres pályafutást tudhat maga mögött. A 2006-os vb megnyerése mellett 2012-ben Eb-ezüstérmes lett, a Parmával 1999-ben UEFA-kupát nyert, a Juventusszal tízszer lett olasz bajnok, és egy francia bajnoki címet is nyert a Paris Saint-Germainnel. Na meg 657 Serie A-s mérkőzéssel jelenleg is az olasz élvonal rekordere, megelőzve Paolo Maldinit (647) és Francesco Tottit (619). 

Persze azért azt is elárulta, hogy ha a BL-döntők miatt nem is bánkódik, volt olyan pontja az életének, amelyre utólag nem túl büszke. 

„Természetesen én is követtem el hibákat, főként fiatalon – folytatta Buffon. – Legkevésbé arra vagyok büszke, hogy tizennyolc évesen megvettem az érettségimet. Ma már nem tennék ilyet, mert ez egyrészt nagyon helytelen volt, másrészt ez volt az egyszerűbb út, és ma már nem választanám a könnyebb utat.” 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik