Roma: megvan a megállapodás, elkezdődhet a stadion építése

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.25. 17:39
Címkék
Az olasz futball élcsapatai közé tartozó AS Roma megállapodott a városvezetéssel, így hamarosan elkezdődhet új stadionjának építése.

A tervek szerint 52 ezer néző befogadására képes Stadio della Romát már ebben a szezonban át kellett volna adni, ám az építkezés kezdete folyamatosan, évek óta csúszott a hiányzó engedélyek és a politikai csatározások miatt.

„Mindig is azt mondtuk, megépül az aréna, de nem úgy, ahogy azt az előző városvezetés szerette volna. Annál egy sokkal szebb, gazdaságosabb, modernebb stadionja lesz Rómának” – nyilatkozta Virginia Raggi, a város polgármestere.

„Mindig is azt mondtuk, megépül az aréna, de nem úgy, ahogy azt az előző városvezetés szerette volna. Annál egy sokkal szebb, gazdaságosabb, modernebb stadionja lesz Rómának” – nyilatkozta Virginia Raggi, a város polgármestere.

Az AS Roma új otthona az olasz főváros délnyugati részén épül majd fel, igaz, a kiegészítő létesítmények – így például a mellé tervezett üzleti park – jóval kisebb lesz, mint amekkorára első körben tervezték.

„Ez a megállapodás nemcsak az AS Roma, de az egész város számára történelmi jelentőségű” – mondta a „farkasok” ügyvezető igazgatója, Mauro Baldissoni.

Olaszországban a stadionok rossz állapota hosszú évek óta komoly probléma, ugyanis a klubok nagy része csak bérlő a köztulajdonban lévő arénákban, és szinte semmilyen felújítási munkálatra nincs pénz. Emellett a klubok – ellentétben a német vagy angol csapatokkal – nem alakíthatnak ki bennük üzlethelyiségeket vagy éttermet, emiatt pedig rengeteg pluszbevételtől esnek el.

Az AS Roma jelenleg a Stadio Olimpicón osztozik városi riválisával, a Lazióval.

Legfrissebb hírek

Fókuszban a roma fiatalok: futballtorna és konferencia a TF-en

Egyéb egyéni
2024.11.21. 12:34

Sorsoltak a Serie A-ban, Genovában kezd az Inter, otthon a Juventus

Olasz labdarúgás
2024.07.04. 15:07

Beindultak a római klubok: a Lazio három, a Roma egy transzfert jelentett be az elmúlt 24 órában

Olasz labdarúgás
2024.07.01. 16:43

Serie A: De Rossi hosszabbított a Romával

Olasz labdarúgás
2024.06.25. 22:15

Serie A: szinte filmbe illő! Utolsó perces góllal győzte le a Romát, és maradt benn az Empoli

Olasz labdarúgás
2024.05.26. 22:52

Serie A: nagyot lépett a BL felé az Atalanta, legyőzte a Romát

Olasz labdarúgás
2024.05.12. 22:43

El: Ez egyike pályafutásom legszebb pillanatainak – Stanisic

Európa-liga
2024.05.10. 00:48

Sorozatban negyedszer ikszelt a Juve, most a Roma vendégeként

Olasz labdarúgás
2024.05.05. 22:43
Ezek is érdekelhetik