Napoli: Benítez nem beszél ötpercenként a sorsáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.25. 11:38
A Palermo elleni 3–3-as döntetlennel sorozatban harmadik mérkőzésén maradt nyeretlen a Rafa Benítez irányította Napoli az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. A legutóbbi idény bronzérmesének spanyol vezetőedzője szerint játékosainak higgadtabban kellene játszaniuk.

„Egyértelmű, hogy jelen pillanatban segítségre szorulunk. Több gólt is szerezhettünk volna, mint hármat, viszont ennyit nem kellett volna kapni. A higgadtság még mindig hiányzik a játékosokból” – mondta Benítez, aki nem félti a pozícióját.

„Még nem beszéltem az elnökkel, de nem fogok vele ötpercenként arról tárgyalni, hogy veszélyben forog-e az állásom vagy sem. Ezelőtt is jó csapatunk volt és a jövőben is az lesz. Erős gárdát irányíthatok, amely a legutóbbi szezonban jól teljesített, és együttes erővel ismét rá kell találnunk a helyes útra. Én a magam részéről mindent megteszek, hogy a legtöbbet hozzam ki a csapatból” – hangsúlyozta a spanyol szakember.

„Mindenkinek megvan a módja a céljai eléréséhez, én ugyanazt az utat járom évek óta. A mögöttünk hagyott idényben minden tekintetben előreléptünk egyet. Most az a feladatunk, hogy azokat a játékosainkat, akik a különbséget jelenthetik a mérkőzéseken, ismét formába hozzuk” – tette hozzá Benítez.

A Napoli négy fordulót követően a tizedik pozíciót foglalja el a Serie A tabelláján, de ha a Lazio csütörtök este nem kap ki az Udinesétől, újabb egy helyet visszacsúszik.

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 4 4 – – 7–0 +7 12
2. Roma 4 4 – – 7–1 +6 12
3. Internazionale 4 2 2 – 10–1 +9 8
4. Sampdoria 4 2 2 – 5–2 +3 8
5. Verona 4 2 2 – 5–3 +2 8
6. Milan 4 2 1 1 10–8 +2 7
7. Udinese 3 2 – 1 3–2 +1 6
8. Genoa 4 1 2 1 4–4 0 5
9. Fiorentina 4 1 2 1 1–2 –1 5
10. Napoli 4 1 1 2 5–6 –1 4
11. Torino 4 1 1 2 2–4 –2 4
11. Atalanta 4 1 1 2 2–4 –2 4
13. Cesena 4 1 1 2 3–8 –5 4
14. Lazio 3 1 – 2 4–4 0 3
15. Palermo 4 – 3 1 6–7 –1 3
16. Parma 4 1 – 3 8–10 –2 3
17. Chievo 4 1 – 3 4–6 –2 3
18. Sassuolo 4 – 3 1 1–8 –7 3
19. Empoli 4 – 2 2 4–7 –3 2
20. Cagliari 4 – 1 3 3–7 –4 1

 

Legfrissebb hírek

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
2026.11.02. 22:51

A Juve Alajbegovic nagy góljával szerzett vezetést, majd emberelőnyben 2–0-ra megverte a Napolit

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 22:21

Két mérkőzésre eltiltották Massimiliano Allegrit

Olasz labdarúgás
2026.10.27. 18:33

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03

Antonio Cassano: Őrült voltam, börtönbe kellett volna zárni

Minden más foci
2026.10.21. 11:02

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.10.18. 22:46

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
2026.10.17. 22:56