Inter: Ranierinek nem jött be a kockáztatás; Zanetti első pirosa a Serie A-ban

2011.12.04. 14:11
Címkék
Az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője, Claudio Ranieri szerint nagyot kockáztatott, amikor becserélte Mauro Záratét, és ez is közrejátszott benne, hogy 1–0-ra kikaptak a Udinese elleni szombati bajnokin.

„Győzni akartam és ehhez valami újat előhúzni a tarsolyból. Enyém a felelősség, becseréltem Záratét, hogy próbálja megnyerni nekünk a meccset, de mint később kiderült, ezzel nagyot kockáztattam. Talán ez volt a fordulópont, mert itt változtattam gyémánt alakú középpályán, ami az Udinesének kedvezett” – nyilatkozta a tréner az összecsapás után.

„Ez nem a legjobb szezonunk és még sok munka vár ránk. Most elfelejtjük a scudettót és a továbbiakban egyszerre csak egy meccsre koncentrálunk, aztán majd a tavasszal kiderül, milyen célokat tudunk kijelölni. Remélem, a sérültjeink minél hamarabb felépülnek, gondolok itt Maiconra, Forlánra és Sneijderre; ha ők újra egészségesek lesznek, könnyebb lesz előretörni" – tette hozzá Ranieri.

Ami a statisztikát illeti, Javier Zanettinek a hajrában kapott piros lapja volt az első kiállítása az eddig lejátszott 548 Serie A-mérkőzése alatt.

Legfrissebb hírek

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
4 perce

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
7 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
7 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
8 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
8 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
8 órája