Krkic 12 millió euróért hivatalosan is a „farkasoké”

Vágólapra másolva!
2011.07.22. 14:37
null
Hosszas egyeztetés végére pontot téve Krkic elhagyta az FC Barcelonát (Fotó: Reuters)
Címkék
Több hete húzódó tárgyalások után végül sikeresen megegyezett az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AS Roma és a spanyol bajnok FC Barcelona Bojan Krkic szerződtetéséről. A „farkasok" tizenkét millió euróért viszik a 20 éves futballistát.

A két gárda közötti megegyezés szerint az FC Barcelonának kötelező a 2012–2013-as szezon végén visszavásárolnia Krkicet, 13 millió euróért. Amennyiben a Roma nemet mond erre, további 28 millió eurót kell fizetnie a spanyol bajnoknak.

Krkic 2007-ben mutatkozott be a Barcelona felnőttcsapatában, sokan a jövő nagy reménységének tartották a katalánoknál, de a kezdeti nagy sikerek után egyre kevesebb játéklehetőséghez jutott, így a Románál nemrég kinevezett új vezetőedző, Luis Enrique (aki korábban a Barcelona B-t irányította) hívására elhagyja nevelőegyesületét.

Krkic összesen 162 alkalommal húzhatta magára a Barcelona mezét az első csapatban eltöltött négy szezonjában, ezalatt 41 gólt szerzett.

A rómaiaknál a nyáron igencsak felpezsdült az élet Luis Enrique szerződtetésével: a fiatal edzővel egyfajta fiatalításai hullám is kezdetét vette az olasz klubnál. Amelyben erőteljesen él a spanyol vonal, amint azt Krkic példája is igazolja. A Barca támadója mellett két honfitársa, a szintén utánpótlás-válogatott José Ángel (Sporting Gijón) és Sergio Canales (Real Madrid), valamint a francia Loic Nego (Nantes) is a kiszemelt fiatal erősítések között szerepel.

Legfrissebb hírek

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestől, mert román – és nem azért mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
4 perce

„Ha tudtuk volna, hogy ennyire jó, nem várunk idáig” – páros interjú Pekárik Eszterrel és Nacsa Gáborral

Képes Sport
14 perce

NBA: egy ponttal verte meg a Dallas Mavericks a Denver Nuggetset

Amerikai sportok
38 perce

A reméltnél lassabban gyógyul Tóth Balázs – az idén már nem játszhat

Légiósok
1 órája

Karácsony a palánkon túl

Jégkorong
1 órája

A nevelőedző sorrendje: család, tanulás, sport

Utánpótlássport
1 órája

NS-jótékonyság: a kisvárdai futballisták Jézuskája járt a hajléktalanszállón

Labdarúgó NB I
1 órája

Szuzana Lazovics: Nincs időm főzni karácsonykor, a Kozármislenyt fogom elemezni

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik