Mourinho: A Real Madrid edzője leszek

2010.05.13. 18:22
null
Mourinho nem oszlatta el a Real Madridba igazolásáról szóló pletykákat (Fotó: Action Images)
Címkék
Bár már többször is tagadta, hogy megállapodott a Real Madriddal, José Mourinho ezúttal sem oszlatta el a Spanyolországba igazolásáról szóló pletykákat. A portugál szakember a Panorama olasz hetilapnak úgy nyilatkozott, egy nap a „királyi gárda" vezetőedzője lesz. Azt azonban tagadta, hogy már fél lábbal Spanyolországban van.

Továbbra is az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó téma a nemzetközi sportsajtóban José Mourinho, az Inter vezetőedzőjének jövője, és a portugál szakember a népszerű Panorama olasz hetilapnak adott, holnap megjelenő interjújában úgy nyilatkozott, a Real Madrid edzője lesz, de azt nem mondta el, mikor.

„A Real Madridot fogom irányítani. Vezettem már nagy csapatot Angliában, most pedig Olaszországban, és egy nap Spanyolországban is egy nagy együttes edzője leszek" – mondta Mourinho a hetilapnak.

A pénteken megjelenő interjúból még egy részletet hoztak nyilvánosságra ma, amelyben azonban a portugál szakember tagadja, hogy már szinte biztosra vehető, hogy Spanyolországban folytatja.

„Amiről az utóbbi időben írnak az újságok, hogy fél lábbal már Spanyolországban vagyok, és csak féllel Milánóban, az nem igaz" – jelentette ki Mourinho.

Az Inter vezetőedzőjének jövőjével kapcsolatban már hetek óta találgat a spanyol és az olasz sajtó, és sokan már szinte biztosra veszik, hogy a nyártól átveszi Manuel Pellegrini helyét a Real Madrid vezetőedzői posztján.

A napokban olyan hír is napvilágot látott, hogy Milánóban már Mourinho utódját keresik, és Rafa Benítez, a Liverpool menedzsere lehet a befutó. Ám ezt az Inter közleményben cáfolta.

A milánói fekete-kékekre még két fontos mérkőzés vár ebben az idényben: az AS Roma elleni Olasz Kupa-döntőt megnyerő együttes vasárnap a Siena elleni meccsen megnyerheti az olasz bajnokságot, valamint jövő hét szombaton a Bayern Münchennel csap össze Madridban a Bajnokok Ligája fináléjában.

Legfrissebb hírek

Klose már csak a harmadik, Mbappé góljával a franciák vezetnek a szünetben!

Foci vb 2026
21 perce

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
41 perce

Nagyon megéri inni! – Moncz Attila publicisztikája

Foci vb 2026
41 perce

Kicsik és nagyok – Bobory Balázs jegyzete

Foci vb 2026
42 perce

Ronald Koeman a kiesés után távozik a holland válogatott éléről

Foci vb 2026
43 perce

Elkezdődött a Franciaország–Svédország összecsapás!

Foci vb 2026
1 órája

Serena Williams vereséggel tért vissza Wimbledonba

Tenisz
1 órája

Szurkolói pillanatképek New Jersey-ben

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik