AC Milan: az Emirates öt évre 60 millió eurót fizet a mezszponzorációért

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2010.02.12. 16:34
Címkék
Az olasz AC Milan labdarúgócsapata 60 millió eurós szerződést kötött az Emirates légitársasággal, így a következő öt szezonban a dubai illetőségű cég hirdetései lesznek láthatóak a játékosok mezein.

Ez az összeg ugyanakkor még nőhet, feltéve, hogy a milánói gárda eredményesen szerepel a következő években.

Az Emirates több élcsapatot is szponzorál az európai futballban: többek között az Arsenal, a Paris Saint-Germain és a Hamburger SV futballmezein is hirdet.

Amint arról a Nemzeti Sport Online korábban már beszámolt: a megállapodást napok óta kész ténynek lehetett venni, és pénteken az érintett felek aláírása is odakerült a szerződés aljára.

Adriano Galliani, a milánóiak klubvezetője ugyanakkor bejelentette: a piros-feketék részt vesznek a 2010-es Emirates-kupán. A július 31-én és augusztus elsején Londonban megrendezendő eseményen szokás szerint négy csapat szerepel majd, és a házigazda Arsenal mellett most már az AC Milan fellépése is biztossá vált.  

Az év végén pedig a téli felkészülési időszak során öt-hat napot Dubaiban tölt majd el a lombard alakulat.

Legfrissebb hírek

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
4 perce

Kl-selejtező: Efraín Juárez két helyen nyúlt bele a győri csapatba a rigai meccs után – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
23 perce

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
35 perce

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
1 órája

Egyenlített a Górnik Zabrze a Ferencváros elleni párharcban

Európa-liga
1 órája

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
1 órája

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
1 órája