Egy bajnoki mérkőzésig tartott az elnöki bizalom Palermóban

Vágólapra másolva!
2008.09.04. 11:22
Az első forduló után megvan az idény első edzőváltása az olasz élvonalban. A Palermo elnöke, Maurizio Zamparini egy meccs, az udinei vereség után felmondott Stefano Colantuono vezetőedzőnek.
Colantuono (képünkön) dühös, Zamparini dühösebb
Fotó: Imago
Colantuono (képünkön) dühös, Zamparini dühösebb
Colantuono (képünkön) dühös, Zamparini dühösebb
Fotó: Imago
Colantuono (képünkön) dühös, Zamparini dühösebb

A Palermo elnöke, Maurizio Zamparini egy meccs után útilaput kötött Stefano Colantuono vezetőedző talpára.

Elég ritka eset, és meglepő, ha valakit egy, esetleg két vereség után eltávolítanak a kispadról, ám ha ez Palermóban történik, talán nem is annyira váratlan. Zamparini ugyanis annyira olasz, hogy a türelem legapróbb szikráját is nagyítóval kell keresni benne.

Mióta az üzletember hat éve átvette a klub irányítását, a palermóiak számolatlanul fogyasztják az trénereket: 2002 óta ez volt a tizennegyedik edzőváltás Szicíliában (volt szakember, aki többször is visszatért) .

Azt igazán nem mondhatjuk, hogy a klubelnök ne figyelmeztetett volna, hiszen a csapat 3–1-es szombati udinei veresége után már szinte önmagából kikelve nyilatkozott, ami általában rossz hír a rózsaszín-fekete mezesek edzőinek, hiszen aki Palermóban egy idényt eltölt a kispadon, az manchesteri léptékkel számolva „fergusoni” időket él meg – túlzás nélkül.

„Colantuono állása nincs veszélyben. A keret kicserélődött, a védelemben ugyanolyan gondjaink vannak, mint tavaly. A tegnapi vereség ugyanolyan borzalmas volt, mint a Portugruaro elleni. A válogatott meccsek miatti szünetben lesz időnk elemezni a hibáinkat, mindenesetre ez így nem mehet tovább” – harsogta a nem éppen visszafogottságáról híres Zamparini az első forduló után.

Hozzátartozik a történethez, hogy a Palermo igen gyenge előszezont produkált, a fent említett Serie C-s Portugruaro barátságos meccsen nyert 3–1-re a rózsaszín-feketék ellen, míg a szintén Serie C-ben játszó Ravenna a Coppa Italiából búcsúztatta a szicíliai gárdát. Így Zamparini türelme talán meg is téveszthette a szurkolókat – egészen csütörtök reggelig.

Megpróbálta, öt napig sikerült. A klub csütörtök reggel ugyanis hivatalos közleményben tudatta, hogy felmentették Colantuonót az edzői teendők alól. Colantuono másodszor éli meg, hogy menesztik Palermóból. A 2007–2008-as szezon elején 13 bajnoki meccsen ülhetett a csapat élén, majd mivel az elnök Francesco Guidolin munkájával sem volt elégedett, visszahívta őt a 30. forduló után.

Zamparini már meg is találta Colantuono utódját a tavalyi szezonban a Cagliarit trenírozó Davide Ballardini személyében.

A csütörtök délutáni edzést így már ő tartja – miközben lehet, hogy az elnök épp új edző után néz…

A PALERMO EDZŐI ZAMPARINI ELNÖKLÉSE ALATT

Idény Osztály Vezetőedző Mérkőzés
2002-2003 Serie B Roberto Pruzzo előszezon
Ezio Glerean 1. játéknap
Daniele Arrigoni 2-22. játéknap
Nedo Sonetti 23. játéknaptól
2003-2004 Serie B Silvio Baldini 24. játéknapig
Francesco Guidolin 25. játéknaptól
2004-2005 Serie A Francesco Guidolin
2005-2006 Serie A Luigi Del Neri 22. játéknapig
Giuseppe Papadopulo 23. játéknapig
2006-2007 Serie A Francesco Guidolin 33 játéknapig; 37. játéknaptól
Rosario Pergolizzi–Renzo Gobbo 34-36. játéknap
2007-2008 Serie A Stefano Colantuono 1-13. játéknap
Francesco Guidolin 14-30. játéknap
Stefano Colantuono 2008. március 24-től
2008–2009 Serie A Stefano Colantuano 1. játéknap
Davide Ballardini 2008. szeptember 4-től
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik