Ez nem a bajnokság: most az AS Roma együttese megelőzte az Intert

Vágólapra másolva!
2008.05.24. 22:56
Remekül játszva, megérdemelten nyerte az Olasz Kupa 2007–08-as kiírását az AS Roma együttese. A fővárosiak a sorozat döntőjében az Internazionale együttesét fektették kétvállra. A mérkőzésen Philippe Mexés és Simone Perrotta találatai révén mér 2–0-ra is vezettek a „farkasok”, majd Pelé szépségdíjas találata alakította ki a 2–1-es végeredményt.
A római öröm a kapufa mögül
Fotó: Ruters
A római öröm a kapufa mögül
A római öröm a kapufa mögül
Fotó: Ruters
A római öröm a kapufa mögül

A bajnokságban majdnem sikerült kiénekelnie a sajtot a Romának az Inter szájából – mármint képletesen. Most azonban valóban sikerült megelőznie a fővárosiaknak a jelen pillanatban Olaszország toronymagasan legjobb játékoskeretével rendelkező csapatát. Igaz „csak” az Olasz Kupában.

Az AS Roma Philippe Mexés és Simone Perrotta góljaival – amire csak Pelé tudott válaszolni – 2–1-re legyőzte az Internazionale együttesét.

A fővárosi csapatnak ez volt a kilencedik sikere Olaszország honi kupasorozatában, míg az Inter a hatodik győzelmére készült, de ehelyett hatodik döntőjét vesztette el.

Az első félidő végig látványos játékot hozott. A lüktető mérkőzésből aztán a Roma jött ki jobban. A 36. percben megszerezte a vezetést a fővárosi csapat.

Philippe Mexés érkezett jó ütemben egy jobboldali szögletre, és kapásból, éles szögből a rövid felsőbe vágta a labdát. Irdatlan nagy dugó volt, és irdatlan fontos is.

Ezután az Inter hiába próbált egyenlíteni, nem sikerült. Sőt az újabb találatot szintén a Roma szerezte egy másik, másképpen gyönyörű találattal.

Simone Perrotta az 54. percben senkitől sem zavartatva vezethette a labdát az ellenfél térfelén, majd Mirko Vucsiniccsal kényszerítőzött. A visszakapott labdát pedig higgadtan értékesítette az olasz csatár.

Pelé ugyan élete gólját rúgta a 60. percben, de a jó harmincról a Roma kapujába suhintott löket csak a szépítéshez volt elegendő. A folytatásban nem tudta kiharcolni az egyenlítést, és ezzel együtt a hosszabbítás lehetőségét az Inter.

Merthogy ezúttal nem lesz második mérkőzés a kupa fináléjában. A szövetség 1980 után ismét úgy határozott, hogy egy meccsen dől el finálé.

A Roma tehát kupagyőztesként zárta az idényt.

OLASZ KUPA

DÖNTŐ
AS Roma–Inter 2–1 (Mexès 36., Perrotta 54., ill. Pelé 60.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik