Ökölvívás: NOB-intelmek után jövőre választásokat tart az AIBA

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.09.23. 13:11
null
Umar Kremljov (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) 2022-ben tisztújító kongresszust tart, miután ismételt figyelmeztetést kapott a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) – írta az ötkarikás ügyekben járatos insidethegames.biz.

 

A NOB múlt heti újabb intelmében kifogásolta, hogy az AIBA-nál nincs előrelépés a kívánatos reformok végrehajtásában, s megint kilátásba helyezte, hogy az ökölvívás kikerülhet a 2024-es párizsi olimpia programjából.

Az olimpiai mozgalom vezető szerve régóta elégedetlen az AIBA irányításával, pénzügyeinek kezelésével és a bíráskodással, jóllehet a lényeges változtatások, s a NOB-bal való kapcsolatok rendezésének jelszavával lépett hivatalba a szövetség tavaly decemberben megválasztott új elnöke, az orosz Umar Kremljov.

Az AIBA a jövő évi vezetőség-, benne az elnökválasztás előkészítése jegyében ez év december 12-én kongresszust tart.

„A még szigorúbb szabályozások elfogadása biztosítja majd, hogy a választások olyan szintű kormányzást valósítsanak meg, amely példaként szolgál mások számára” – idézte Kremljovot a portál.

A NOB 2018 végén fagyasztotta be viszonyát a hosszú ideje vezetői válsággal küzdő AIBA-val, majd 2019-ben felfüggesztette és ezzel eltiltotta a tokiói olimpiától is, melyen az olimpiai bizottság szervezte és felügyelte a sportág küzdelmeit, mint ahogy a kvalifikációs versenyeket is a NOB vezényelte le.

(MTI)
Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
6 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.07. 14:59
Ezek is érdekelhetik