Ökölvívás: még egy olimpiai kvóta? Négy sikeren múlhat...

Egy ökölvívónk már biztos olimpiai résztvevő: az 57 kilós Gálos Roland.
Hárman egy, illetve két győzelemre állnak Tokiótól: a lengyel Damian Durkacz ellen ki-ki meccset vívó Fodor Milán (63 kg), továbbá a kisebb eséllyel, de még versenyben lévő Pribojszki Kata (60 kg) és Nagy Tímea (75 kg). Ők a tavaly márciusban a járvány miatt félbeszakított londoni tornán elért eredményeik alapján várnak a sorukra immár majdnem egy éve, és június elején elvben folytathatják a kvalifikációt – alighanem újra Londonban.
Nem volt ez ennyire egyértelmű, hiszen eredetileg 2021. április lett volna az új időpont, ám az élet újraírta a forgatókönyvet, hiszen a Covid–19 második hulláma nem tette lehetővé a tavaszi versenyrendezést, főleg nem Nagy-Britanniában. A német és a magyar szövetség is jelezte, hogy adott esetben beugrana rendezőnek, a NOB illetékes munkacsoportja azonban kitart a brit főváros mellett. Így június 4. és 8. között nemcsak onnan, de ott is folytathatják, ahol tavaly félbeszakadt a kvótavadászat. (Azok is kesztyűt húznak, akik már kiharcolták a tokiói részvételi jogot, így Gálos Roland is negyeddöntőzik – neki a tokiói kiemelés miatt nem lényegtelen, hogy miképpen zár a londoni Copper Boxban.)
A NOB illetékes munkacsoportja (az IOC Boxing Task Force) a világselejtező eltörlésével kész helyzet elé állította a világ ökölvívását, hiszen 2017-ig visszamenőleg a világranglistáról tölti fel a kontinentális kvalifikációs tornák után még megmaradó helyeket. Igen ám, de például a magyar nők az adott időintervallum nagy nemzetközi versenyeinek jó részén nem is indultak el – ergo: a ranglistán sem állnak sehogy. A 2017-es és a 2019-es világbajnokság, továbbá a 2019-es Európa-bajnokság nem éppen csillogó eredményei alapján a férfiak sem reménykedhetnek olyan nagyon, sőt.
De Gálos és Fodor mellett egy harmadik esély is él. A 91 kilós Hámori Ádám (Fitt Box Kőszeg) ugyanis pillanatnyilag a rangsor 26. helyén áll, Európából négyen előzik meg: az orosz Muszlim Gadzsimagomedov, a bolgár Radoszlav Pantaleev, a brit Cheavon Clarke és a fehérorosz Vlagyiszlav Szmjahlikov. Valamennyien versenyben vannak a tavalyi-idei londoni tornán, ráadásul első négy kiemeltként külön ágon, így nem ördögtől való, sőt papírforma, hogy meg is szerzik a négy kiadó kvótát. És akkor a ranglistáról Hámorié lenne az európai hely. Úgyhogy júniusban ne csak Fodornak, Pribojszkinak és Nagynak, hanem a fenti négy vadidegen nehézsúlyú úriembernek is szurkoljunk!
Mindeközben a NOB-bal momentán nehezen kibékíthető viszonyban álló nemzetközi szövetséggel kapcsolatos hír, hogy az AIBA versenybizottságának mostantól magyar az alelnöke: a hazai szövetség főtitkára, Tóth Zsuzsanna. Az elmúlt évek sportdiplomáciai hányattatásai után ennek is igazán örülhetünk.

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó



