Ökölvívás: az amerikai szövetség szerint az IBA félrevezeti a versenyzőket

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2023.02.21. 09:41
null
Illusztráció: Getty Images
Címkék
Az amerikai ökölvívók szövetsége közleményben félrevezetőnek nevezte a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (IBA) hétfői bejelentését annak kapcsán, hogy az idei világbajnokságról lehet kvótát szerezni a jövő nyári párizsi olimpiára.


Az IBA hétfőn jelentette be saját kvalifikációs rendszerét a játékokra annak ellenére, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságból (NOB) történt felfüggesztése miatt nincs ráhatása a játékok boksztornájára. Mint jelezték, a közelgő női és férfi világbajnokságok kizárása a párizsi olimpia kvalifikációs rendszeréből „egyszerűen elfogadhatatlan és szembe megy a sport és az ökölvívás lényegével”.

Az amerikai szövetség – amely egyike annak a nyolc országnak, amely bojkottálja a két vb-t – később válaszközleményben reagált az IBA honlapján megjelentekre. Meglátásuk szerint a bejelentés „teljes mértékben elfogadhatatlan”, és csak arról szól, hogy megzavarja a versenyzőket.

„Az IBA a legszebb szavakkal élve is inkompetens. Úgy gondoljuk, ez egy kísérlet arra, hogy összezavarják a versenyzőket és szabotálják az olimpiai kvalifikációt” – nyilatkozta Mike McAtee, az amerikai szövetség ügyvezető igazgatója.

Az IBA-t – korábbi nevén AIBA-t – 2019-ben függesztette fel a NOB, ezért a sportág tokiói olimpiai küzdelmei, valamint a játékokat megelőző kvalifikációs sorozat is a NOB égisze alatt zajlott az IBA teljes kizárásával, és a helyzet Párizs esetében sem változott. A 2028-as olimpia előzetes programjában pedig már nem is szerepel az ökölvívás.

A szövetség helyzete az utóbbi időben tovább romlott, miután sorra mondják le a nemzeti szövetségek a részvételt az idei női és férfi világbajnokságon. Hétfőig nyolc ország – köztük az amerikaiakon kívül Nagy-Britannia is – jelezte, hogy bojkottálja a két vb-t. A tiltakozás egyik oka a szövetség orosz vezetője, Umar Kremljov, aki jó kapcsolatot ápol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, illetve az, hogy az IBA főszponzora továbbra is a Gazprom orosz állami energiavállalat. A legfőbb indok viszont az IBA novemberi döntése, mellyel engedélyezte az orosz és a fehérorosz bokszolóknak a részvételt a vb-ken országuk zászlaja alatt.

Az IBA a bojkottokra reagálva nem csupán saját kvalifikációs rendszert alkotott, hanem egyúttal jelezte, hogy a világbajnokságokon szívesen látják azokat a versenyzőket, akiknek szövetsége bojkottálja a vb-ket. Amint a szövetség írta, az érintett bokszolók számára lehetővé teszik, hogy személyesen nevezzenek és anyagi támogatást is kilátásba helyeztek a számukra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik