Ökölvívás: a vég kezdete? – a NOB mától nem ismeri el az IBA-t

L. PAP ISTVÁNL. PAP ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2023.06.22. 06:46
null
Évek óta húzódó ügy végére kerül pont (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság párját ritkító módon megvonja az elismert szövetségi státuszt a bunyósoktól. Felkészül a tavasszal gründolt World Boxing.

 

A történet 2016-ban kezdődött. A riói ökölvívótornát még az AIBA (1946-os alapításától egészen 2019-ig ez volt a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség neve) rendezte meg, amiben nincs semmi szenzáció, hiszen valamennyi sportág így jár el a saját olimpiai versenyeivel. De a NOB már ekkor megkongatta a vészharangot, mondván, az ökölvívók három apróságot igazán orvosolhatnának: a teljesen tisztázatlan, korrupciótól átszőtt pénzügyi hátteret, a pontozásban uralkodó rendszerszintű csalást és az évtizedekkel korábbról megörökölt, részben posztkommunista káderállományt. A 2016-os játékok előtt például egy üzbég bank úgy adott több mint hatmillió dolláros gyorssegélyt az AIBA-nak, hogy két üzbég aranyérmet kért cserébe – három lett belőle.

Az akkor távol-keleti vezetésű AIBA gyors vezércserét hajtott végre, a tajvani Vu Csing-kuo helyett a nála is vállalhatatlanabb üzbég bűnöző, Gafur Rahimov érkezett, és már 2020-at írtunk, amikor az első ránézésre mindegyiküknél makulátlanabb addigi orosz főtitkár, Umar Nazarovics Kremljov került az AIBA élére, a Gazprom két évre előre átutalt 50 millió dollárja pedig a szövetség bankszámlájára. Ettől függetlenül a tokiói olimpiai tornát a NOB saját hatáskörébe vette, és egy munkacsoportot hozott létre a lebonyolítására, tagjai között a hivatásos WBO európai alelnökével, az atlantai aranyérmes Kovács Istvánnal.

Kokó a NOB felé eleinte közeledő Kremljov figyelmét sem kerülte el, amúgy is ismerték egymást az oroszországi profi gálákról – és a magyar sportvezető lett az AIBA főtitkára, vagyis lausanne-i irodavezetője. Úgy tűnt, minden elsimul, 2021 végén hosszú idő után először tárgyalóasztalhoz is ültek az olimpizmus és az amatőr ökölvívás vezetői, a bimbózó kapcsolatot azonban azonnal tönkrevágta a 2022-ben kitört orosz–ukrán háború.

Ráadásul Kremljov a Gazprom pénzét úgy kezelte, mintha a sajátja lenne, csak a belgrádi világbajnokság vagy tízmillió dollárba került úgy, hogy a győztesek egyaránt 100 ezret kaptak, a közvetítési jogokból viszont mindössze 35 ezer folyt be az akkor már IBA-nak hívott szervezet számlájára. A nagy sportági szövetségek általában három lábon állnak pénzügyileg: a NOB-tól ciklusonként kapott több millió dollár, a saját televíziós és jegybevételek, illetve a szponzori támogatások támasztják meg a büdzsét. Ezek közül az IBA mögött kizárólag a Gazprom áll, a NOB már Rio és Tokió után sem fizetett semmit a bunyósoknak.

Umar Kremljov szervezetének várhatóan lassan leáldozik
Umar Kremljov szervezetének várhatóan lassan leáldozik

Akik közül több szakadár szövetség – köztük az amerikaiaké, a briteké vagy a németeké, nem kispályásoké tehát – az idén áprilisban megalakította a World Boxing nevű rivális szervezetet, miután Kremljov minősíthetetlen praktikákkal többször is megakadályozta, hogy demokratikus úton ellenjelölttel küzdjön meg az elnöki pozícióért. Az anomáliák ellen nemegyszer szót emelő Kovácstól tavaly nyáron vált meg az IBA, amely várhatóan 2023. június 22-én, azaz ma eljut oda, ahová nemzetközi sportszövetség még sohasem: a NOB úgynevezett not recognized, azaz el nem ismert státuszba helyezi (ahol mondjuk az ejtőernyősök vagy a búvárúszók vannak), és megszakít vele minden kapcsolatot.

A World Boxingnak (WB) normál ügymenetben minimum négy-öt évébe kerülne, hogy az IBA helyébe léphessen. (Ehhez szélesíteni kellene a tagkörét, minden kontinensen jelen kellene lennie, ráadásul a világ vezető bokszhatalmainak nagy részét is a soraiban illene tudnia.) A NOB-nak viszont a sportág van annyira fontos, hogy a 2028-as Los Angeles-i kvalifikációt már ne a saját égisze alatt, hanem az általa elismert világszövetségen keresztül intézze. És ott már nem lesz átmenet, gyorsan elválik a tüdő a májtól – prognosztizálható, hogy aki nem lép át a WB-be, nem lehet ott Los Angelesben. Márpedig csak a Gazprom pénzéből megélni nem lehet, az állami finanszírozást a világ nagy részén az olimpiai részvételhez kötik, így az IBA-nak vélhetően lőttek.

A Magyar Ökölvívó-szakszövetség pedig lassan elkezdheti navigálni magát a World Boxing felé. Idő még van, a döntés Párizst nem érinti, de a várhatóan a 2024-es olimpia után teljes fegyverzetben, a NOB-tól kapott induló támogatással színre lépő WB úgy 2027-től már egyedüli lehetőség marad arra, ha valaki olimpián szeretne bunyózni. A Krem­ljov-féle IBA (első alelnöke az ukrán hazájában természetesen persona non grata Volodimir Prodivusz) legszűkebb irányító testületében, a 13 tagú igazgatóságban ott ül a MÖSZ-főtitkár Tóth Zsuzsanna is – neki sincs már sok ideje eldönteni, mikor hagyja el a süllyedő hajót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik