Ökölvívás: változtatnak a párizsi kvalifikációs rendszeren

Vágólapra másolva!
2022.09.09. 15:54
null
Illusztráció: AFP
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az ökölvívók számára a 2024-es párizsi olimpiára új kvalifikációs rendszert fogadott el, amely a bejelentés szerint „kevésbé bonyolult”, mint a korábban jóváhagyott.

A friss változat értelmében a két év múlva esedékes ötkarikás játékokra alapvetően a 2023-as kontinentális tornákon lehet kvótákat szerezni, így selejtezőnek számítanak a Pánamerikai Játékok, az Európai Játékok, a Csendes-óceáni Játékok és az idénről jövő évre átkerült Ázsiai Játékok. A NOB, amelynek végrehajtó testülete most ratifikálta a rendszer felülvizsgált változatát, tárgyalásokat folytat az afrikai nemzeti olimpiai bizottságokat összefogó szövetség tisztségviselőivel is arról, hogy a 2023-as Afrikai Játékokat szintén kvalifikációs eseménnyé minősítsék.

A NOB azt tervezi, hogy a kontinentális selejtezőszakasz után, 2024-ben még két világkvalifikációs tornát rendez, ahol a fennmaradó kvótákat osztják ki.

„Ez egy leegyszerűsített rendszer, amely az összes régió ökölvívói számára teljesen egyenlő és méltányos lehetőséget biztosít” – idézte Kit McConnellt, a NOB sportigazgatóját lausanne-i beszámolójában az insidethegames.biz.

Az új szisztémát azután hagyta jóvá a NOB, hogy megfosztotta a Nemzetközi Ökölvívó-szövetséget (IBA) a 2024-es párizsi bokszrendezvények szervezésének és rendezésének jogától. A testület úgy vélte ugyanis, hogy az IBA nem tesz megfelelő erőfeszítéseket a NOB végrehajtó bizottsága által előírt reformok végrehajtására, így a sportág változatlanul nem szerepel a 2028-as Los Angeles-i játékok programjában. A NOB csütörtöki állásfoglalásában leszögezte: az ökölvívás jövőjét illetően „nagyon komolyak az aggodalmai".

A NOB 2019-ben vette el az ötkarikás jogosultságokat az IBA-tól pénzügyi, bírói, pontozói és etikai problémák miatt, és már a tavalyi, tokiói olimpia boksztornáját is saját szervezésében oldotta meg. A kifogások között szerepelt, hogy az IBA adós maradt a párizsi olimpia kvalifikációs rendszerének részletes kidolgozásával, ahogyan a pontozóbírók kiválasztásának és irányításának megnyugtató programjával is. A NOB szerint aggályos az is, hogy az IBA-nak – az ukrajnai háború kirobbanása óta – a Gazprom orosz állami olajvállalattól való pénzügyi függetlenedése még mindig nincs megoldva.

A Nemzetközi Bokszszövetség a NOB-kritikára adott pénteki reagálásában azt hangoztatta: végrehajtotta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által megkövetelt reformok túlnyomó többségét, és ennek a munkának a főbb részei már befejeződtek.

„Úgy gondoljuk, hogy a NOB nem kellőképpen tájékozott az IBA jelenlegi pénzügyi helyzetéről, de továbbra is nyitottak vagyunk minden információkérésre” – áll az orosz Umar Kremljov elnökölte nemzetközi szövetség dokumentumában.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
3 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
20 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
23 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58
Ezek is érdekelhetik