Ökölvívás: Erdei Zsolt és Zbik is beperelte az Universumot

2012.10.25. 22:22
Címkék
Állítólag több mint egymillió euróra perli volt munkaadóját Erdei Zsolt. A korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú világbajnok a szerződésében foglaltak be nem tartásáért terelte jogi útra követeléseit az Universum Box Promotionnal szemben.

Erdei leginkább a beígért nagy meccsek elmaradását sérelmezi, ami jelentősen hátráltatta profi pályafutása kiteljesedését. A 38 éves Erdei veretlensége és két világbajnoki címe ellenére sem tudott betörni a nemzetközi piacra, a külföldi szaksajtó többnyire csak védett bokszolóként emlegette, aki Németországban közepes ellenfelek ellen tette kockára címét. Az október 24-ére kiírt tárgyalást egyébként elhalasztották, mivel az akkori Universum-vezetők (Kohl és Poszwa) előzetesen kimentették magukat.

Közben Sebastian Zbik is benyújtotta keresetét, ő viszont jogos fizetését követeli, amit az új vezér, Waldemar Kluch elfelejtett neki elutalni a Felix Sturm elleni összecsapás után. Zbik ugyan a 190 ezer eurós meccspénzből ötezret megkapott, de a korábbi középsúlyú bajnok jobbnak látta peres úton érvényesíteni igazát: többek között sikkasztással, hűtlen kezeléssel vádolja korábbi klubját, aki ellen csődeljárást is kezdeményez.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
3 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
4 órája

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
4 órája

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
4 órája

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
4 órája

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik