Ökölvívás: stafétaváltás történt az Univerzum vezetői székében

Vágólapra másolva!
2011.10.03. 17:52
Címkék
Több mint két évtized után megvált az Universum Box Promotion vezetői székétől a korábban az év promóterének is megválasztott Klaus-Peter Kohl. A helyén a jövőben a vállalkozásba jelentős tőkeinjekcióval érkező Waldemar Kluch tölti be a vezető szerepet.

Kohl nem szakad el a klubtól, tanácsadóként ezentúl főleg a sportszakmai tevékenységet fogja felügyelni, meccsszervezéseket és új bokszolók szerződtetését jelölte meg újdonsült munkaköre legfontosabb teendői között.

„Hatvanhét évesen nem akartam elölről kezdeni az egészet, nem akarom úgy végezni, mint Don King, aki 80 évesen még mindig ott ácsorog a ringben, de már senki sem veszi komolyan" – mondta Kohl.

„Nem tűnök el, csak más feladatokat fogok elvégezni. Az Universum mindig hamburgi marad, nem lesz se orosz, se kazah. És azt hiszem, nélkülem jelenleg amúgy sem tudna működni. A háttérbe vonulok, mint tanácsadó, a pénzszerzéssel törődjenek most mások. A bokszolókkal fogok foglalkozni, amire korábban nem igazán volt lehetőségem."

„Én tartom majd a kapcsolatot a szervezetekkel, és megpróbálok ellenfeleket keresni és nagy meccseket tető alá hozni. Hamarosan ismét beindul minden, a Sport1 és a Bild mellett az orosz kettes televízió is partnerünk, új bokszolókat fogunk szerződtetni, jelenleg 15 van, de 5-10 klasszis megszerzését tervezzük."

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
8 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
8 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
8 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
9 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
9 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
9 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
10 órája
Ezek is érdekelhetik