Káté Gyula nyilvánvaló csalással veszített

2011.10.05. 17:16
Címkék
Káté Gyula, majd Varga Miklós is vereséget szenvedett a 64, illetve 60 kilogrammos súlycsoport negyeddöntőjében, így biztossá vált, hogy a magyar válogatott érem nélkül zárja a baki ökölvívó-vb-t.

Káté Gyula az előzetes erőviszonyoknak megfelelően emberi számítások szerint néhány ponttal biztosan jobban állt a brazil Everton dos Santosnál a második menet végén. A pontozóbíróknak azonban sikerült egészen nyilvánvaló csalással 11:3-as előnnyel a brazilt kihozni a második felvonás győztesének. Az arcátlanságot a magyar edzője, Szántó Imre a 3. menet közepén unta meg, és bedobta a törölközőt.

Nem tudom, mi történt. Az első menet végén is nagyobbnak éreztem az előnyömet a bírók által kihozott egy pontnál, a másodikban pedig még jobb voltam, ezek után nem értettem, hogyan vezethet héttel az ellenfelem – magyarázta a magyar bokszoló, aki finoman csak annyit jegyzett meg. – Valamit nagyon elszámoltak.”

Edzőjénél, Szántó Imrénél az verte ki a biztosítékot, hogy a félrepontozás után a bíró még tévesen meg is intette a magyart mélyütésért. Ezek után a rutinos tréner értelmetlennek látta a meccs folytatását, és bedobta a törölközőt.

Varga Miklós nem tudta borítani a papírformát, 27:13-as pontozásos vereséget szenvedett a 60 kilogrammos súlycsoport címvédőjétől, az olasz Domenico Valentinótól.

„Nagyon gyorsan bokszolt, minden ütésemre megvolt a válasza, egyszerűen nem tudtam a saját stílusomat ráerőltetni. Jó kis meccsen vagyok túl. Összességében elégedett lehetek, hiszen világbajnoki negyeddöntőt vívhattam és olimpiai kvótát szereztem” – nyilatkozta Varga Miklós a mérkőzés után.

A hajdúsámsoni fiatalember kiesésével biztossá vált, hogy a magyar válogatott érem nélkül, két kvótával zárja a világbajnokságot. Viszont olimpiai résztvevőink száma még gyarapodhat, ha Harcsa Zoltán még versenyben lévő legyőzője döntőig menetel. Bacskai Balázs nem szerzett kvótát, mivel az őt búcsúztató amerikai Errol Spence kikapott a szerdai negyeddöntőben.

XVI. AMATŐR ÖKÖLVÍVÓ VILÁGBAJNOKSÁG, BAKI
NEGYEDDÖNTŐ
60 kg: Valentino (olasz)–Varga Miklós (magyar) p. gy. (27:13)
64 kg: Dos Santos (brazil)–Káté Gyula (magyar) feladta a 3. menetben (2:3, 11:3)

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: MTK–ZTE a nyitó forduló zárásaként

Minden más foci
9 perce

Nem változott a paksiak stílusa: támadtak és győztek; Jenson Button: A Hungaroringet sohasem fogom elfelejteni!

E-újság
9 perce

Akkreditáció nélkül – Mohay Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
10 perce

Két paksi dupla rendel! – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
10 perce

Littler nem kegyelmezett Gerwyn Price-nak a WMP döntőjében

Egyéb egyéni
36 perce

Szalai és Pető is duplázott, a Paks hatgólos meccsen győzte le a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
1 órája

Atlétikai ob: Halász Bence ismét egyre közelebb a 82 méterhez

Atlétika
1 órája

Nem bírt az FCSB-vel a Csíkszereda; nyert első hazai meccsén a Sepsi

Minden más foci
1 órája