Ökölvívás: Bacskai első, Káté harmadik az AIBA világranglistáján

2011.09.02. 12:25
Címkék
A tavaly Európa-bajnok Bacskai Balázs az első a 69 kg-osok között, míg a világbajnoki harmadik, Eb-ezüstérmes Káté Gyula a harmadik 64 kg-ban a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) legfrissebb világranglistáján.

„Örülünk neki, s azt hiszem, megérdemelt, hiszen egyedül tavaly négy A-kategóriás versenyt nyert meg Balázs, s az idei Eb-n sem ő vesztett, csak úgy pontoztak – nyilatkozta az MTI-nek Bacskai Imre, Balázs édesapja és edzője. – Már várjuk a szeptember végén kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokságot, Balázs jó formában készül, egészséges, s az önbizalma is rendben van."

Káté harmadik helye sem véletlen, hiszen a milánói vb-n harmadik, tavaly, a moszkvai Eb-n pedig második volt, s az idei kontinensviadalon is negyeddöntőig jutott.

A világranglista alapján bizonyossá vált, hogy a baki vb-n Bacskai és Káté is kiemeltként várhatja majd a sorsolást.

Mellettük a magyar válogatottból az idei Eb-n bronzérmes Szellő Imre (81 kg) 20., míg a tavalyi Eb-n harmadik Darmos József (91 kg) 24. a kategóriájában.

A magyar szövetség honlapjának pénteki híre szerint a világranglistákat a 2009-es vb, a 2010-es és 2011-es kontinentális bajnokságok, valamint a korosztályos világversenyek alapján állították össze.

Legfrissebb hírek

Nem borult a papírforma, Florentino Pérez maradt a Real Madrid elnöke

Spanyol labdarúgás
2 órája

Oda az idény – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
3 órája

Hétfői sportműsor: jön a 4. meccs a futsal NB I döntőjében

Minden más foci
4 órája

Lett magyar győztes a női kézi BL-ben, de nem a Győrből; Sallai és Kerkez nélkül lépünk pályára Debrecenben

E-újság
4 órája

Marokkó és Norvégia nem bírt egymással, az olaszok tíz emberrel győzték le a görögöket

Foci vb 2026
4 órája

Fodor Csenge: Saját magunkat vertük meg

Kézilabda
5 órája

3x3-as kosárlabda-vb: lett és amerikai aranyérem Varsóban, hetedikek a magyarok

Kosárlabda
5 órája

Vámos Petra: Holnap ezzel az éremmel fogok felébredni

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik