Ökölvívás: Stieglitz szerint Kessler úgy jár majd, mint Balzsay

2011.08.18. 12:47
Címkék
November 5-én Koppenhágában rendezik a Bokszvilágszervezet (WBO) nagyközépsúlyú világbajnoki címmérkőzését a címvédő Robert Stieglitz és a helyi illetőségű Mikkel Kessler között.

Stieglitz még 2009-ben, egy számunkra kellemetlen emlékű budapesti összecsapáson, Balzsay Károly legyőzésével nyerte el a terítéken forgó WBO-övet, és meggyőződése, hogy Kessler is hasonlóan fog járni az otthonában.

„Mint világbajnok, állok minden kihívás elé, és kész vagyok akárkivel megmérkőzni. Mikkel Kessler olyan ellenfél, akit nagyon komolyan kell vennem. De nem taszít le engem a trónról. Lehet, hogy ő nemzeti hős itt Dániában, ahogy Balzsay Károly is az volt Magyarországon. Ám akárcsak Balzsay esetében, nála sem segít majd a hazai pálya” – nyilatkozta Stieglitz.

Kessler a következőképp reagált ellenfele szavaira: „Tisztelem Robert Stieglitzet, remek mérlege van, és megérdemelten világbajnok. De a bajnoksága csak addig tart, amíg szorítóba nem száll ellenem. A karrierem során már többször bizonyítottam a legjobbak ellen. Alig várom, hogy újra világbajnok legyek, különleges érzés lesz negyedszerre is címet szerezni.”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Nem borult a papírforma, Florentino Pérez maradt a Real Madrid elnöke

Spanyol labdarúgás
4 órája

Oda az idény – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
5 órája

Hétfői sportműsor: jön a 4. meccs a futsal NB I döntőjében

Minden más foci
5 órája

Lett magyar győztes a női kézi BL-ben, de nem a Győrből; Sallai és Kerkez nélkül lépünk pályára Debrecenben

E-újság
5 órája

Marokkó és Norvégia nem bírt egymással, az olaszok tíz emberrel győzték le a görögöket

Foci vb 2026
5 órája

Fodor Csenge: Saját magunkat vertük meg

Kézilabda
6 órája

3x3-as kosárlabda-vb: lett és amerikai aranyérem Varsóban, hetedikek a magyarok

Kosárlabda
6 órája

Vámos Petra: Holnap ezzel az éremmel fogok felébredni

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik